Jótékonysági koncertet szervezett az egyetem

Sikeres volt a március 28-án, a Bazilikában megrendezett, szentmisével egybekötött jótékonysági hangverseny. Az adakozásnak köszönhetően - a korábbi tárgyi és élelmiszer-adományokon túl - az egyetem mintegy 300 ezer Ft-tal segíti a bajbajutottakat, együttműködésben a Főegyházmegyei Karitász Központtal.

ekkenovák

A Szentmisét, ahol központi szerepe volt a béke üzenetének és a háború által sújtottakért való könyörgésnek, Dr. Novák István főszékesegyházi kanonok, az egyetem delegált általános rektorhelyettese celebrálta. Szentbeszédében a háború nehézségéről, s az ember belső, magánéleti vívódásairól is beszélt. A karácsonyi üzenetből merítve úgy fogalmazott, ma is szól hozzánk a kijelentés: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség”. Adjunk dicsőséget Istennek azzal, hogy ne hagyjuk ki a saját életünkből, Ő pedig békességgel ajándékoz meg minket a háborúk, katasztrófák, szellemi zűrzavarok között is. Az Ő békessége egy olyan új dimenzió, amit a kereszt nyitott meg, s békét teremteni az ebbe vetett hit által tudunk – mutatott rá.

ekke kórus

A liturgia részeként az összevont kórus előadásában felcsendültek többek között Kodály Zoltán Magyar miséjének részletei, majd a koncerten az EKKE Zenei Intézetének művésztanárai és tehetséges hallgatói, az egyetem és a Gyakorlóiskola kórusa, valamint az Egri Érseki Fiúkórus is fellépett. Fuvola, orgona, zongora és énekhang mutatott rá a béke üzenetére, a hit erejére. A meghitt hangulatú eseményen a Gyakorlóiskola diákjai egy ukrán ima megzenésített változatát is előadták.

Az összegyűlt, mintegy 300 ezer forintot az EKKE a Főegyházmegyei Karitász Központnak adja át, a szívből jövő adományokat a szervezet a bajbajutottak ellátására fordítja.

Fotók: Nagy Adrienn

forrás: https://uni-eszterhazy.hu