Az idei káplántalálkozó (2022. augusztus 16-18.) lehetőséget adott arra, hogy paptestvéreinkkel megosszuk tapasztalatainkat és erősítsük összetartozásunkat egymással és a velünk utazó, minket vezető főpásztorunkkal. Személyesen és közösségileg is sokat gazdagodtunk, de a bennünk megfogant jó valamiképpen túlmutat önmagunkon. A zsolozsma Máriát szólító, ihletett szép soraival tudnám legtalálóbban jellemezni zarándoklatunkat, mely során a felvidéki Szepességbe látogattunk: „Oldd a viszály láncait, fűzd a béke szálait!”

Ternyák Csaba Érsek úr, és Ján Kuboš Püspök úr is kifejezte: Közös püspök elődjeik a két nép közös történelmét képviselik, kik összekötik az ő személyüket, de mindnyájunkat is. Sok évszázados közös történelmünk és értékeink összekapcsolnak minket, meghívva egy békés és gyümölcsöző együttműködésre. Ennek a békés együttműködésnek a nyitányát láttuk abban, hogy Ján Kuboš Püspök úr figyelmes jóindulattal fogadott minket, megteremtve a bizalom és otthonosság légkörét, feledtetve a történelem sérelmeit.

Együtt miséztünk a Szent Márton székesegyházban, Együtt csodáltuk meg a Tátra érintetlen tájait, és együtt imádkoztunk Lőcse Bazilikájában. Az évszázados falak, gótikus ívek annak lehettek tanúi, amiért megépültek: Segítve helyet adtak nekünk, hogy Istenhez emeljük lelkünket és egymáshoz is közelebb kerüljünk.

A Szepesség egyébként igen gazdag kulturális-spirituális örökséggel várja az oda látogatókat, és egy kicsit mindenhol otthon érezhetjük magunkat. Szepes híres vára nemzetünk múltjáról mesél, szent királyaink szobraival, vagy az őket ábrázoló festményekkel pedig talán minden régi templomban találkozhatunk. Örülök, hogy olyan kevésbé ismert helyeket is meglátogattunk, mint Zsigra – ahol a világörökség részét képező XIII. századi templom vár minket, vagy a festői környezetben lévő lőcsei Szűz Mária templom. Sok szépet láttunk tehát, de még fontosabbnak tartom, hogy a Szent Szűz közbenjárására a béke szálai láthatatlanul, de tapasztalható módon születtek és fonódtak.

Hazafelé, káplántársaimmal beszélgetve megállapítottuk, hogy kapcsolataink ápolására, erősítésére nem szabad sajnálnunk az időt. Ajándék volt ez az út, ahol azt is megtapasztalhattuk, hogy Isten országa valóban kovászként járja át közösségeinket. És ha engedjük munkálkodni, megváltoztat minket, hogy gazdagodva, növekedve térhessünk haza.

Péter Vilmos, miskolc-mindszenti káplán