A tartalomból:

A Család Isten terve - A Család Isten terve címmel az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és az Egri Hittudományi Főiskola konferenciát tartott október 10-én a Líceum Dísztermében. Szent II. János Pál pápa Levél a családokhoz című írásának 30. évfordulóján a keresztény családok szerepéről, a szeretet és a békére nevelés fontosságáról, valamint a digitális kor kihívásairól hallhattak előadásokat a résztvevők.
Köszöntőjében Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona Magyarország alaptörvényét idézve rámutatott, hogy hazánk védi a házasság intézményét és a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. Korunkban az eltúlzott individualizmus, stressz és sok egyéb kulturális és társadalmi tényező veszélyezteti a családok egészséges működését, a hit hiánya pedig nehezíti a családok életét. A konferencia előadásai segítenek, hogy hitünket megerősítsük és missziós lelkülettel álljunk az egyház szolgálatában.
Dr. Ternyák Csaba egri érsek, az egyetem nagykancellárja köszöntőjében örömét fejezte ki a konferenciával kapcsolatban, mivel ez alkalmas arra, hogy spirituális feltöltődésként és továbbképzésként is szolgáljon az egyházmegye lelkipásztorai számára. Az itt elhangzottakat fel tudják használni saját egyházközségükben a családokkal való foglalkozásban vagy a jegyesoktatásban.
Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora beszélt a főiskola oktatási munkájáról, tudományos tevékenységéről, az egyetemmel való szoros együttműködésről.
Michael Wallace Banach Magyarország apostoli nunciusa online előadásában a családok és a társadalom kapcsolatáról beszélt. Szólt a nyugati társadalmak Isten nélküliségéről. Hangsúlyozta: az emberi léthez szükség van a családra. A család, mint a társadalom legkisebb egysége, az életszentségre vezető út. A férfi és a nő apai és anyai szerepe kulcsfontosságú a szeretet továbbadásában.
Nyugaton tolerálják a szokatlan kapcsolatokat. Nagy feladat ma hagyományos keresztény családban élni, a hagyományos családmodell, az Isten által nekünk adott szeretetkapcsolat az egyetlen előrevivő út.  Legfontosabb küldetésünk, hogy vágyat ébresszünk fiataljaink szívében a hagyományos családmodellre.
Dr. Czapkó Mihály, az Egri Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanára előadásában két posztszinodális dokumentumot mutatott be a jelenlévőknek. Familiaris Consortio és az Amoris Laetitia apostoli buzdítások mentén a házassággal, családdal kapcsolatos alapvető hitigazságokat foglalta össze, majd rámutatott az elváltakkal és újraházasodottakkal kapcsolatos kényes kérdésekre. Minden ember a családban tanulhatja meg az egységre, egyetértésre való törekvést, az együttműködést. Hangsúlyozta, hogy a családok lelkipásztori támogatásán többet kell munkálkodni.
A konferencia második szekciójában a házassággal, családdal kapcsolatos speciális kérdésekről esett szó.

Kit kerestek? - Kit kerestek? – kérdezik az angyalok az üres sírnál a megdöbbent tanítványokat. Kit keresel? – kérdezi maga a föltámadt Jézus, Mária Magdolnát húsvét hajnalán. Kit keresünk – amikor kijövünk a temetőbe szeretteink sírjához? Józanésszel tudjuk, hogy sokuk már régen elporladt, egyeseknek meg már eleve csak a hamvait tesszük ide. Kit keresünk hát? Mondjuk meg őszintén: azt keressük, amikor még jó volt, amikor még éltek, akiknek bármit is köszönhetünk. Napok óta hozzátartozók keresik föl szeretteik sírját, kéziszerszámokkal, tisztítószerekkel, hogy a sírokat rendbe tegyék halottak napjára. Régi, beomlott sírok, porladó keresztek között járunk, betűzgetjük a feliratokat. Keressük azokat, akiknek sokat köszönhetünk.
Az eltemetés a végső tiszteletadás. Akik temetetlenül hevernek, azok vádolják az élőket mindaddig, amíg nyugvóhelyükre nem kerülnek. Vannak tömegsírok, ahova csak beforgatják egy-egy katasztrófa áldozatait, és vannak díszsírhelyek, ahol megbecsülését fejezi ki az élő közösség. És vannak a szeretteink sírjai.
Mi magyarok sokféle temetőben nyugszunk. Ha fel akarjuk keresni elhunyt hozzátartozóinkat, sokféle temetőt kell megjárnunk. Évekkel ezelőtt ez időtájt Verespatakon jártam. Abban a dél-erdélyi kis falucskában, aminek már csak pár omladozó háza van, de amely település alatt aranyat rejt a föld. Már a rómaiak elkezdték az arany kimosását a mélyből, kérdéses ugyan az igyekezet, de a munka ma is tart. Mindig is tartott. Voltak szerencsésebb és szerencsétlenebb korok. Van, ahol aranyat rejt a föld – van, ahol aranynál is drágábbat: szüleinket, barátainkat, testvéreket.
A romos falu templomát kis temető öleli körül. Minden sírkövön és minden táblán magyar név. Ötven-hatvan szépen gondozott sír. Ott is készültek már halottak napjára. Barátommal jöttünk ki a templomból éppen, amikor egy asszony tartott velünk szembe. Azt gondolta, hogy odavalók vagyunk, és boldogan újságolta, hogy ő Magyarországról jött, most van itt először, mert a nagymamája itt élt – és képzeljük, megtalálta sírját a temetőben! Mint egy kisgyerek, holott már maga is meglehetős korú volt: mutatta a sírt, amit megtalált, rajta a kőkereszt és jól olvashatóan a nagymama neve, évszámok. Szemeiben könnyek voltak. Öröm és boldog könnyek, mert megtalálta azt, akiről eddig csak hallott.
Mi kit keresünk a temetőkben? – teszi fel a kérdést a cikk írója, Juhász Ferenc pasztorális helynök atya, majd így folytatja: – Tudjuk persze, hogy nincsenek itt már azok, akikhez kijövünk, mégis megállunk a sírjaiknál, ahova egykor tették őket, és elmondunk egy imát. Tudva, hogy összetartozunk. És elmondjuk nekik, hogy nehéz nélkülük. És mindent köszönünk! És amikor ki-kijövünk hozzájuk, azt érezzük, hogy magunk is kezdünk megbarátkozni e hellyel. És persze tudjuk, még korai lenne ideköltözni – de már érezzük, hogy akkor, amikor ez következik, akkor majd már nekünk is megnyugvás lesz. Isten, akinél mindnyájan élnek, és ahol mindnyájan lakunk, befogad minket is. Katolikus hitünk tanítja, hogy a közösség nem szűnik meg a halállal. Van lehetőségünk arra, hogy mi, akik még élünk, jót tegyünk azokkal, akik már eltávoztak: imáink kísérik őket.
Állunk a sírnál, és gondolkozunk, ki is nyugszik ott lent? Mit is köszönhetünk neki? Van úgy, hogy semmi nem jut eszünkbe – mondjunk érte egy imát!

Pálos templomok az egyházmegyében - A barokk kori pálos rendtörténetben kiemelkedő szerep jutott az egri egyházmegye – akkor még püspökség – területének. E vidék jelentősége három pilléren nyugodott. Elsőként mindenekelőtt azon, hogy a rend már a középkorban is számos kolostorral rendelkezett itt Hangonytól Göncön át Tőketerebesig. A második pillér nem más, mint a protestánsok katolizálására indított vándormissziók terepe volt, amely életre hívta a kisebb-nagyobb missziósházakat, otthont adva ezzel Csepellényi György és társai lelkipásztori munkájának. A harmadik pillér azonban a rendi megújulásból következett, és az oktatásban teljesedett ki.
Amikor a 17. század első évtizedeiben római segítséggel a pálosok megújították belső szabályzatukat, annak részeként sor került az újoncképzés (noviciátus), valamint a rendi oktatás-nevelés reformjára is. Ennek a reformnak a korabeli Magyar Királyság mindhárom nagy területén – a Dunántúlon, Alsó-Magyarországon és Felső-Magyarországon is – voltak fontos helyszínei. Míg a Dunántúlon Sopronbánfalva és Pápa, addig Alsó-Magyarországon Máriavölgy, Felső-Magyarországon pedig az egri egyházmegye területén Sajólád és Sátoraljaújhely tartozott ide. Bojtos Anita a pálos kolostorokat mutatja be írásában.