Június utolsó hétvégéjén 24. alkalommal szervezték meg a Jász Világtalálkozót, melyet minden évben más-más településen tartanak. Ezúttal Jászfényszaru adott otthont az eseménynek. Kiállítások, népművészeti bemutatók színesítik minden alkalommal a programot, melynek hagyományos eleme a főpásztori szentmise.
A szentmise kezdetén Kiss Gábor érseki tanácsos, érdemes esperes, a település plébánosa köszöntötte a főpásztort.
Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében az előző napi ünnepre, a főapostolokra utalva elmondta: ők terjesztették a hitet az akkor ismert világon, s így eljutott Jézus Krisztus tanítása a birodalom fővárosába, Rómába is, ahol egyre többen lettek követői. A császár felgyújttatta Róma városát, s a keresztényeket kiáltották ki bűnbaknak. Szent Péter és Pál ünnepe után azoknak az ismeretlen szenteknek, vértanúknak van emléknapja, akik az üldözés áldozatai lettek Néró dühe folytán.
Jézus meghirdette az evangéliumban, hogy próbatételek sora várt a keresztényekre, s visszanézve az időben látjuk ezt. Ez a figyelmeztetés eljut hozzánk is, történelmi tapasztalatunk, hogy milyen sokan félrevezettek bennünket, s így tévutakon indultunk sokszor. Utána elfogott bennünket a közömbösség, az „így is jó” kísértése, amikor nem akartunk jobbak lenni, megváltozni, új életet kezdeni. Ez ma is közöttünk lebeg, hogy megelégszünk az anyagi javakkal, sikereinkkel. Büszkék is vagyunk magunkra, eredményeinkre. Legyünk óvatosak! – intett a főpásztor. Nehogy ezek megtévesszenek bennünket, mert nem erre kaptuk az ígéretet, nem ebben áll üdvösségünk. Hálát adunk érte, örülünk ezeknek, de nem szabad, hogy elbizakodottá váljunk és nem szabad, hogy azok miatt úgy gondoljuk, nincs szükségünk Istenre, mert biztosíthatjuk a fenntarthatóságot.
Sokan vannak közöttünk, akik eltántorodnak a hittől, a tévtanítások miatt, s sokakban kihűl a szeretet. Mit tudunk tenni ez ellen? Mi most fontosnak tartottuk, hogy idejöjjünk, hálát adjunk, imádkozzunk, közösségben legyünk. Mit tehetünk, hogy ne hűljön ki szívünkben a szeretet? A gyakorlat, akár a zenészek életében, a hitben is fontos. A mindennapi életben, a hétköznapokban, a családban, ha figyelünk egymásra, tudatosan szépen beszélünk egymással, nem sértjük a másikat. Ehhez önuralom kell, s ezt csak tudatosan lehet gyakorolni. De talán ez még kevés is.
Régen a cserépkályhában, a kályhában a parázsra új fát, szenet raktak, hogy a tűz ébren maradjon. Figyelnünk kell nekünk is, hogy új fűtőanyagot vigyünk életünkbe, s kimutassuk az egymás iránt szeretetünket. Olykor elég egy szép szó, egy mosoly, vagy egy szál virág, ajándék. Vagy egy program, közösen, hogy szeretetünk ki ne hűljön. Ilyenekre figyelmeztet a mi Mesterünk, Jézus. Ehhez hasonló Szent Pál apostol gondolata is, a szentleckében. A szent vértanúk hűségesek voltak egymáshoz és hitükhöz és számunkra is táplálékot adnak, figyelmeztetik lelkiismeretünket, hogy ne elégedjünk meg a tegnapi, mai önmagunkkal. Szent Pál bátor szavai segítenek: ha Isten velünk, ki ellenünk?
A magyar nép és a jászok is sokszor megtapasztalhatták az ellenség fenekedését. Ez ellen az okos ember szövetséget köt, hogy ne maradjon egyedül, ha jön a baj. Arra is rájöttek az őseink - köztük Dobó kaptiány is - , ha nincsen velünk Isten, bármilyen erős szövetségeseink is vannak, nem vagyunk biztonságban. Az igazi biztonságot Isten adja. Szent Pál így folytatja: ki szakíthat el bennünket Jézus Krisztus szeretetétől? Felsorol egy sor olyan tényezőt, amelyek éppen el is szakíthatnának bennünket, de azt mondja: semmi nem szakíthat el.
Átéltük a kommunizmus diktatúráját, amikor a pedagógusoknak tiltották a templomba járást, sokakban lelki konfliktusokat generáltak, hogy az ember a hitét, vagy a magasabb fizetést választja. A politika, a javak, a jólét valójában csak akkor szakít el Krisztus szeretetétől, ha belőlünk hiányzik az a ragaszkodás, amely azt mondja: bármi történik, az igazi értéket nem adom fel. Szent Péter és Pál apostol és a vértanúk erre tanítanak bennünket. Ők egymástól tanulták el a hűséget, s azt mondták, ha a másik élete árán is kitart Krisztus mellett, akkor nekem is fontos ez.
Fordítva is feltehetjük a kérdést: ki és mi köt bennünket Krisztushoz? Vizsgáljuk meg, milyen súlypontjai vannak életünknek, amik Krisztushoz kapcsolnak! Ilyen lehet a napi imádság, a rendszeres fohász, imádság az étkezés előtt, s ha este hálát adunk Istennek. A hit köt bennünket Jézus Krisztushoz, a hit, melyet tudunk erősíteni és gyengíteni. Ha egyházunkat minden gyengesége, hibái, mulasztása ellenére szeretjük. Az egyház mi vagyunk, mi, megkeresztelt emberek alkotjuk. Ha szeretjük ezt a közösséget, ha fontos nekünk a templomunk, a szentmise, az imádság, a lelkünk táplálása, akkor megtaláljuk a fogódzókat, melyek Jézushoz kötnek bennünket. Így nem hűl ki bennünk a szeretet. Ezeket az eszközöket számba kell vennünk, s élnünk kell a Krisztushoz kötő eszközökkel. Hozzá kell kötnünk magunkat, s akkor lehetünk igazi keresztények. Az érsek egy ifjúsági ének szavait idézte: „Megkötöm magamat Isten kötelével, /megkötöm szívemet ország-igéjével. /Szabadságom Uram Néked visszaadom, /csak a szeretetre formáld át tudatom!" A közösség megtartó ereje segít megmaradni Jézus Krisztus kötelékében, s nem hűl ki sem az egymás, sem az egyház iránti szeretet - zárta szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek.
A főpásztor a szentmisét a környező tepelülések lelkipásztoraival közösen mutatta be.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |