Megújuló egyetemi infrastruktúra a teremtésvédelem szolgálatában

Lezárult a Leányka úti egyetemváros, valamint a belvárosban álló „B” épület energetikai fejlesztése, amelyre 1670 millió forint vissza nem térítendő támogatást használhatott fel az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Széchenyi 2020 program keretén belül.

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor a Líceumban tartott projekzárón elmondta: az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatási, kutatási és harmadik missziós tevékenysége egyaránt a teremtésvédelem, a fenntartható fejlődés és gazdálkodás szemléletmódjában működik. Kiemelte: az általános és középiskola számára készített és ott kipróbált módszertani anyagokban, továbbá az alap- és mesterképzésben, valamint a Neveléstudományi Doktori Iskola tantárgyaiban nagy hangsúlyt kap egyebek mellett a klímaváltozás okainak vizsgálata, de a köznevelés módszertani megújítását megvalósító Komplex Alapprogram is kiemelten foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével. 

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona, az egyetem rektora Fotó: Nagy Adri

 

Mnint fogalmazott: büszkék vagyunk rá, hogy az egri egyetem jelentős szerepet vállal a Szénrégió Bizottság, hazánk első, a szénkivezetés területi megvalósítását segítő, állandó egyeztető fórumának munkájában. A projektben egyedüli felsőoktatási intézményként vesz részt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, az intézményben működik a koordinációért is felelős Szénrégió Bizottság Titkárság.  A kutatási tevékenyésgről szólva azt mondta, a szőlészet-borászat tématerületét átfogó, nemzetközileg elismert kutatásaink hatékonyan szolgálják a fenntartható gazdálkodást a teljes Kárpát-medencében. 

Elhnagzott: a projektben érintett épületszerkezetek a koruknak megfelelő építészeti színvonalon készültek, mára azonban nem felelnek, illetve feleltek meg hőtechnikai követelményeknek és jelentős hőveszteséggel működtek.

A B épület is korszerűbb lett Fotó: MTI/Vajda János
A B épület is korszerűbb lett Fotó: MTI/Vajda János

A munkákatok során a „B” épület, a Gyakorlóiskola, valamint az „E” épület és a Kazánház energetikai fejlesztésén belül megvalósult a nyílászárók cseréje, a tetőszerkezet- és a homlokzat hőszigetelése, valamint hőszivattyú kiépítése és kondenzációs kazán beépítése, továbbá termoszelepek elhelyezése. A hatékonyság növelése érdekében napelemes rendszer is telepítésre került a Delta épülettel együtt.

Az Almagyardombi Kollégium felújításakor sor került a nyílászárók cseréjére, homlokzati hőszigetelésre és a gázbojler cseréjére, továbbá fordulatszám szabályozott almérők is felszerelésre kerültek.

A fejlesztés közvetett céljai a gazdaságos működtetés és a fenntartható fejlődés elősegítése. A projekt abszolút értékben csökkenti hazánk üvegházhatású gáz kibocsátását így támogatja az éghajlatváltozás mérséklését és az energiafüggőség csökkentését.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára Fotó: Nagy Adri
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára Fotó: Nagy Adri

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára az eseményen elmondta: az egri fejlesztéssorozat egy országos program része, amelynek célja az érintett intézmények gazdaságos és fenntartható működtetése, továbbá az épületek komfortjának javítása.
A beruházást a Széchenyi 2020 program keretében, 1 milliárd 670 millió forint támogatásból valósította meg az egyetemmel szoros együttműködésben a szaktárca által vezetett konzorcium, a fejlesztés eredményeként jelentősen csökkent az egyetem károsanyag-kibocsátása és energetikai költségei - mondta.

forrás: uni-eszterhazy.hu