Nagyböjti lelkinapot tartottak Nagykörüben

"Az éves munka tervben március 10. szombatot jelöltük meg a nagyböjti lelki napunkra. Hamvazószerdától készülünk a húsvétra, a lelkünk megtisztításával, jó cselekedetekkel. , Ennek a hétnek az első napjától folytak az előkészületek, rajzvázlatok, sablonok elkészítésével, alapanyagok beszerzésével, énekek gyakorlásával.

 

Minden pedagógus kivette a részét a munkából. A napunknak két tartópillére volt a napot indító szentmise és az azt lezáró szentségimádás. Az utóbbi még új volt a gyerekeink számára, de Fejes János atya az Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeként fontosnak tartotta ennek az imamódnak a megismertetését. A helyszín az iskolánk tornaterme volt, mert településünkön a templom és az iskola elég messze van egymástól.

A terem berendezése után szentmisével indultunk Jézus nyomába, az evangéliumi bűnbánó vámos példájával. Az osztálytermekben folytattuk a napot, minden osztály megalkotta nagy méretben a nagyhét eseményit ábrázoló rajzait, és különböző technikával kereszteket készítettek. Jó volt látni az alkotásba belemerülő tanulókat. Ez is imádság volt, szavak nélkül. Isten csodás ajándéka volt számunkra a hosszú, hideg napok után a tavaszias, napsütötte időjárás, ezt kihasználva alsósaink elmentek sétálni, felfedezni az ébredő természetben a Teremtő simogató kezét. A templom kertbe érve végig járták a szabadtéri keresztút állomásait.

A felsősök pedig a tornateremben különböző ügyességi feladatokban bizonyították, hogy a nem képzelhető el a keresztény élet együttműködés, egymásra figyelés, türelem és egymás buzdítása nélkül. Egy újabb terem rendezés után, elkészítettük Jézus trónját és zárásként következett a szentségimádás, ahol a csendben, a taize énekekben, az atya szavaiban Jézust hallhattuk, szemlélhettük. Nekem hitoktatónak nagy bizonyosság volt ez a 30 perc, hiszen a fegyelem és a figyelem nem várt szintet ért el. Jézus jelenlétét érezhettük meg, és a szentségi áldást az iskolai közös munkánk áldásaként éltük meg. A nap végén egy mondat volt bennünk: Deo gratias!" - állt Zsigmond Mariann hittanár beszámolójában.