Öngondoskodó háztartások, zöldellő kertek

2013 óta minden évben vetőmagcsomagokkal és palántával is támogatja a rászoruló családokat a Katolikus Karitász a „Zöldellő kertek program” keretében.

622_6648_01-MP4_snapshot_00-01_[2024-05-08_13-10-36]

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta: 2024-ben 1316 családnak adtunk vetőmagcsomagot, és húszezer palánta költözik most ezen alkalommal az Egri Egyházmegye településeire. Paprika és paradicsompalántát kapnak a családok. Ez az ő bevallásuk szerint nagy segítség számukra, hiszen a konyhakerti növényeket, zöldségeket megtermelik a vetőmagvakból, a palántából pedig paprika és paradicsom költözik majd a gondos gazdáknak az asztalára.

622_6655_01-MP4_snapshot_00-02_[2024-05-08_13-11-46]

A Pétervásárai Karitász 16 környékbeli településen támogatja a nehéz helyzetben lévőket. Idén összesen 571 családhoz juttatták el a vetőmagokat és a palántákat.

622_6652_01-MP4_snapshot_00-00_[2024-05-08_13-11-31]

Fehér Róbert plébános  úgy fogalmazott: vannak előfeltételek, hogy ebben a programban részt vegyen valaki, rendelkeznie kell egy kiskerttel, amit meg tud művelni. A  kiskertet  pedig rendbe is kell tenni.

622_6651_01-MP4_snapshot_00-00_[2024-05-08_13-11-24]

A program elsősorban az öngondoskodásra neveli a családokat, hogy tegyenek valamit a saját jólétükért. Sokan közülük már a következő évre is tesznek el vetőmagot a megtermelt zöldségekből. Idén az Egri Főegyházmegyében 1316 család kapott vetőmagcsomagot, összesen 9 millió forint értékben.

622_6673_01-MP4_snapshot_00-02_[2024-05-08_13-13-14]

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert