Óvodavezetők értekezlete Egerben

óvodavezetők értekezlete 2024 DSC_3053_csoportkép

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő óvodák vezetőinet tartottak értekezletet az Érseki Papnevelő Intézetben 2024. március 21-én, melyen a testi-lelki-szellemi fejlődés összetettségére hívták fel a figyelmet az előadók.

Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke kiemelte, a hit átadása mellett reagálni kell a kor kihívásaira. Mivel a köznevelési intézményekbe kerülő gyermekek nem minden esetben kapják meg azokat a biztos családi alapokat, amelyek az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésükhöz szükségesek lennének, ezért az értekezleten különös figyelmet fordítanak az óvoda és az iskola közötti átmenet lélektani és mozgásfejlődési vonatkozásainak bemutatására. Ezzel is szeretnék segíteni az óvodapedagógusok szakmai munkáját.

622_5

A rendezvény szentmisével kezdődött, melyen Ternyák Csaba érsek a hit átadását, Isten országának megismertetését állította prédikációja középpontjába. Mindannyiunk élete küzdelmes, kihívásokkal teli, de a kihívások közepette is megtapasztaljuk Isten gondviselését. Ő a hívő ember legnagyobb vígasza.

622_2

A mi reményünk túlmutat a földi életen, keresztségünk révén megkezdett örök életünk van. Ahhoz, hogy a ránk bízott gyermekeket elvezessük a jó Istenhez, először nekünk kell a szívünket Isten országához méltóvá tenni. Meg kell tapasztalnunk és meg kell mutatnunk, hogy jó dolog Isten követőjének lenni. – hangsúlyozta a főpásztor.

622_12

A szentmisét követő programon elsőként dr. Révész-Kiszela Kinga gyógypedagógus, egyetemi adjunktus előadásában az iskolaérettség kritériumai közül a mozgásfejlődés jelentőségéről beszélt. A digitális eszközök - amelyeket már a csecsemőknek is odaadnak a szülők - egyre nagyobb térhódításával, a gyerekek spontán mozgáskészségei csorbulnak, ezért be kell építeni spontaneitást az óvodai foglalkozásokba.

622_13

A 2023/24-es tanévben több gyermek kezdte meg az óvodát, mint az előző évben. Az iskola második évfolyamán mért adatok alapján az előző évekhez képest szinte megduplázódott a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Megfelelő módszertani támogatás hiányában tanulási kudarcok érik a gyermekeket. Arra buzdította a jelenlévőket, hogy a nagy mozgásoktól indulva fokozatosan jussanak el a finommozgásos tevékenységekig az óvodai foglalkozásokon és segítsék a szülőket abban, hogyha szükséges, eljussanak szakemberhez és megtalálják a megfelelő mozgásterápiás módszereket.

622_10

Lóczi Tamás, az EKIF elnöke a nevelési intézmények idei mottójáról beszélt. Krisztus a jövőnk. Az idő, a változás, a lehetőségek mentén mutatta be a keresztény hitre nevelés pilléreit. Az idő a változás mértéke. Isten pedig időtlen, örök. Az embereket mindig érdekelte a jövő, de a jövő Isten titka. Csak annyit mutat meg, amennyi az üdvösségünk szempontjából szükséges.  Ha örök életről beszélünk, az azt jelenti, hogy már most is zajlik. Vajon mennyire mutatja az életünk, hogy ennek a részesei vagyunk? – tette fel a kérdést a szeminárium spirituálisa. A hívő ember feladata, hogy a környezetében tanúságot tegyen arról, hogy Krisztus megváltotta a világot. Ha hiszünk abban, hogy Krisztus a jövőnk, az ő szeretetét szeretnénk megmutatni másoknak, akkor egy szebb világban kezd mozogni az életünk.

nzoli

Dr. Németh Zoltán, az EKIF osztályvezetője az óvodás gyermekek fejlesztésére vonatkozó jogszabályi változásokról tájékoztatta az óvodavezetőket. Kitért a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekek helyzetére, az udvari játékok és a sportudvarok ellenőrzésére, a gyermekvédelmi rendszer kihívásaira, jelzési kötelezettségére. Arra hívta az óvodavezetőket, hogy töltsék meg a gyermekek életét jó tartalmakkal, ültessék el a hit magvait a lelkükben, figyeljenek oda az egészséges fejlődésükre. Ehhez adnak új inspirációkat az értekezleten.

LDori

Lucza Dorottya óvodai referens a továbbképzésekről, adminisztrációs rendszerek használatáról, óvodai fejlesztésekről, új intézmények folyamatban lévő építéséről szólt. Több településen átköltöztetik a csoportokat az új épületbe, de vannak olyan városok, ahol a már meglévő óvodák mellett nyit majd szeptemberben új katolikus óvoda. Rámutatott a honlapok átláthatóságára, amely segít megszólítani a szülőket.

TTünde

Dr. Taskó Tünde egyetemi docens, pszichológus az óvoda és az iskola közötti átmenet lélektani vonatkozásait mutatta be előadásában. Kiemelte, hogy nagyon nehéz az átmenet a gyermekeknek, mert az óvodában működő viselkedésmódok, megoldások, szokások az iskolában már nem érvényesek. Az idegrendszer érési folyamatáról szólva beszélt a mesék szókincs-, képzelet- és érzelmi intelligencia fejlesztő hatásáról, a szülők kiegyensúlyozott támogatást nyújtó jelenlétéről, a digitális eszközök romboló hatásáról. Mivel az egész kognitív rendszer óvodás korban épül fel és az idegrendszer hatalmas fejlődésen megy keresztül ebben az időszakban, ezért az óvodapedagógusok a képzőművészetek, mozgásos feladatok, játékok változatos és rendszeres alkalmazásával elősegítik ezen folyamatok megfelelő fejlődését, valamint, hogy kialakuljanak azok a készségek, képességek, amelyek megkönnyítik az iskolai beilleszkedést.

622_14

A szakmai előadások meghallgatása mellett az óvodák vezetőinek tapasztalatcserére és közös kihívások megbeszélésére is lehetősége nyílt.

 

Pap Ildikó

nyitókép: Korsós Viktor

képek: Pap Ildikó, Szent István Televízió - Vozáry Róbert