Teremtésvédelem a gyakorlatban – fát ültetett az egri érsek Füzesabonyban

2021. április 19. 16:55

A füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Iskolában a fenntarthatósági témahét indításaként ültettek fát, melyet Ternyák Csaba egri érsek áldott meg 2021. április 19-én.  

Az ünnepi esemény kezdetén Nagyné Deli Mónika igazgató köszöntötte a jelenlévőket és örömének adott hangot, hogy az iskola lett az idei főegyházmegyei teremtésvédelmi programsorozat nyitórendezvénynek helyszíne. Az intézményvezető elmondta még: év közben is kiemelt téma a tanításban a fenntarthatóság, a környezet védelme.

Egy rövid, közös ének után az iskola egy diákja verssel köszöntötte a közösség nevében az esemény résztvevőit.

Nagy Csaba, a település polgármestere köszönetet mondott az Egri Főegyházmegyének, Ternyák Csaba érseknek, hogy fenntartják az intézményt, melyben értékekre tanítják a város gyermekeit. Papler Pál János plébános, iskolai lelkipásztor úgy fogalmazott: a fa ültetése azt jelenti, hogy a jövőbe tekintünk, hosszú távra, s ez az Istenbe vetett hit jelképe is egyben.  Kiemelte: azért választották a kocsányos tölgyet, mert egy őshonos fajtáról van szó.

Ternyák Csaba egri érsek beszédében rámutatott: teremtésvédelmi nap keretében vagyunk itt, s elmélkedünk arról, hogy Isten élőlényeket, növényeket, állatokat teremtett, s a teremtés koronáját, az embert. Azzal a küldetéssel, hogy felelősen bánjon vele, gondozza, építse. Azt tapasztaljuk, hogy az ember nem mindig tesz eleget ennek. A világ ki van téve a rossz dolgoknak, éppen ezért szükség van arra, hogy egy új kezdet induljon meg. Erre van is ígéretünk, a  Jelenések Könyvében olvashatunk arról, hogy Isten új eget és földet teremt.

A kizöldülő fa hirdeti a természet újjászületését, a fa mindig az élet jele. Amikor fát ültetünk, Isten áldását kérjük a természetre, a körülöttünk lévő világra és magunkra. A Biblia a zöldellő fához hasonlítja az igaz embert.

A főpásztor áldást mondott köszöntője végén, így fogalmazott: „ma azért imádkozunk, hogy iskoláinkban, ahol ma újraindul az élet, Isten áldása jelen legyen a pedagógusoknak, munkatársak, gyermekek és szülők életén.”

A szertartás végén a Főpásztor az intézményvezetővel, az iskolalelkésszel, a város polgármesterével és alpolgármesterével és dr. Németh Zoltán teremtésvédelmi referenssel közösen elültette a facsemetét az iskola udvarán.

 

Bérczessy András

fotó: Szent István Televízió - Vozáry Róbert