Virágvasárnap Egerben

03

A virágvasárnapi szertartás kezdetén Ternyák Csaba egri érsek – a hagyományoknak megfelelően – megszentelte a barkaágakat a bazilika előtt 2024. március 24-én.

02

A szentmise résztvevői meghallgatták Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét Szent Márk evangélista szerint. A főpásztor szentbeszédében  úgy fogalmazott: a passió drámai története lelkünk mélyéig felzaklató. Rámutatott: ugyanaz a tömeg, amely lelkesen hozsannázva fogadta Dávid fiát, néhány nap múlva már azt követeli Pilátustól, „feszítsd meg őt!”.

05

Láthatjuk, hogy az emberek mennyire állhatatlanok, milyen könnyen megváltoztatják véleményüket, feladják hűségüket – fogalmazott a főpásztor. Jézusnak minden fizikai szenvedésnél jobban fájt Júdás árulása, Péter tagadása, a tanítványok elalvása, a magára hagyatottság. Lelke mélyéből tör fel a zsoltáros imádsága a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Mi is feltehetjük ezt a kérdést, valóban elhagyta őt az Isten? Ott akkor a kereszten? Nem. A feltámadásban megdicsőítette őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg a földön minden térd a mennyben, a földön és az alvilágon. Jézus követőinek, híveinek hűtlensége azóta is gyakran megjelenik az egyház történelmében. Az áruló és a mellőle elsomfordált hűtlen tanítványainak a magatartása fáj leginkább, akiket oly nagy szeretettel tanított és nevelt három éven keresztül.

07
Mégis mielőtt mi megbotránkoznánk Péteren és a társain, vagy Pilátuson, vagy a főpapokon, tekintsünk magunkba! – hívta fel a figyelmet az érsek. Jusson eszünkbe, hogy hányszor történik meg velünk is ugyanez, amikor életünk konkrét döntéseiben, tetteiben megtagadjuk Jézusba vetett hitünket, vagy tanítását és hívását nem vesszük elég komolyan. Nagyhét újra bűnbánatra és megtérésre szólít fel bennünket.

08

Most van itt a megtérés, most van itt az újrakezdés ideje. Minden azon múlik, hogy mennyire engedjük be életünkbe azt, aki szamárháton érkezik, és hogy hiszünk-e benne, hűségesen kitartunk-e mellette és tanítása mellett, akkor is, amikor mások elhagyják őt. Valljuk meg mi is a pogány századossal együtt: „ez az ember valóban Isten fia volt” – zárta tanítását a főpásztor.

10
A szentmisén a zenei szolgálatot az Egri Érseki Fiúkórus, a gyakorlóiskola kamarakórusa, valamint Kubík Tamás orgonaművész végezte. Vezényelt: Schmiedmeiszter Szilvia és Kovács Ádám.

 

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió – Federics Róbert