Ölelj át jelenléteddel

Ez volt a mottója a 2017. február 11-én Miskolcon, a Mindszent Karizma Közösség szervezte III. Közösségek Regionális Karizmatikus találkozójának.

A találkozó Észak-Magyarország egyik legnagyobb karizmatikus rendezvénye volt, melynek a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola adott otthont. A szentmise, a szekcióülések, előadások, csoportos beszélgetések, zenés dicsőítések és a szentségimádás által a résztvevőknek lehetőségük volt a hitben való elmélyülésre, valamint a közösségek egymással való találkozására. Az egész napos regionális találkozót Mariscsák István a miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Óvoda igazgatója nyitotta meg. A rendezvény zenés dicsőítéssel kezdődött a Csiszér László vezette Új Jeruzsálem Dicsőítő Zenekar közreműködésével. Ezt követően előadások hangzottak el 50 éves a karizmatikus megújulás címmel. Az első előadó Kunszabó Zoltán diakónus , a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzeti Szolgáló Bizottságának elnöke volt. Az ebédszünet és a délutáni szekcióülések előtt Kovács Frigyes az Irgalmasság Háza Kecskemét imamisszionáriusa "Ölelj át jelenléteddel" címmel tartott elmélkedést. A nap befejezéseként fr. Szabó József atya szentmisét mutatott be. A szentmise előtt a Szent Ferenc Kistestvérei és Kisnővérei szentségimádást és imaszolgálatot tartottak.

Szöveg és képek: Fojtán László