A Szent István Televízió weboldala elérhető itt, vagy a logóra kattintva.
Világunkban az internetes televíziózás egyre nagyobb teret követel magának. Egyre többen informálódnak az interneten fellelhető mozgóképes tartalmakból, köszönhető ez annak is, hogy az utóbbi években maga a világháló is sokat fejlődött, nagyobb sávszélesség, gyorsabb letöltés áll a felhasználók rendelkezésére. Szinte nincs már olyan hírportál, amelyen ne lenne lehetőség különböző videók megtekintésére. Ezt a lehetőséget felismerve döntött úgy 2011-ben Dr. Ternyák Csaba egri érsek, hogy megalapítja a 2001 óta sugárzó Szent István Rádió "kistestvérét", a Szent István Televíziót.
A tv elsődleges célja az Egri Főegyházmegyében történő jelentősebb egyházi eseményekről való tudósítás, emellett azonban más jellegű műfajokban is gyárt, megemlítve például az egyházi év ünnepköréhez kapcsolódó elmélkedéseket, üzeneteket, vagy éppen a stúdióbeszélgetéseket, illetve dokumentumfilmeket, továbbá különböző rendezvények és koncertek teljes körű dokumentálását.
A Full HD rendszerében kiépített korszerű eszközpark lehetővé teszi, hogy az egyházmegye területén működő városi televíziókban, illetve országos csatornákon is megjelenjen egy-egy anyag.
Ahogyan a Szent István Rádió a "Jó Hír Hangja", úgy a Televízió a Jó Hír képi közvetítője akar lenni...
Képünkön Ternyák Csaba egri érsek és Szarvas István atya az induláskor
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |