Január 21-én vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Az ökumenikus imahetet világszerte minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Az idei évben az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete január 21-én, vasárnap 19 órakor kezdődik Budapesten, a Szent István-bazilikában. Igét hirdet Steinbach József református püspök, szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros.

Az imahét jelmondata: "Szeresd Uradat, Istenedet… felebarátodat pedig, mint saját magadat” (Lk 10,27).

A 2024-es ökumenikus imahét anyagát az afrikai Burkina Faso-i ökumenikus munkacsoport állította össze. Egy alapjaiban eltérő gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok között élő, Krisztus evangéliumát kisebbségi helyzetben hirdető egyház az övék. Nagyon nehéz gazdasági és politikai viszonyok között kell az ott élőknek Krisztusról tanúskodniuk és honfitársaik életkörülményein segíteniük.

Egerben hagyományosan minden felekezet saját templomában nyitja meg az imahetet vasárnap.

Az imahét részletes egri programja:

ökumen Eger

Az imahét miskolci programja:

Miskolc hetirend1- jpg

Az imahét füzete pdf formátumban letölthető.

Ökumenikus Imahét Füzete 2024

PDF dokumentum
2.6 MB Letöltés

 

 

forrás: katolikus.hu