Keresztet állítottak a fertálymesterek Egerben

01

Egerben, a Mária utca patak felőli végén állított keresztet az Egri Fertálymesteri Testület 2. és 3. negyedének közössége.

03

Sándor József, a testület tagja köszöntötte a jelenlévőket, s fejezte ki köszönetét a széleskörű összefogásban résztvevőknek, a kezdeményezés támogatóinak.

07

Havas-Horváth István fertálymester az előzményeket ismertette. Elmondta: a területen húzódott korábban az Eszterházy Károly püspök emelte védőgát, mely sokáig a óvta a várost a veszedelemtől. A műtárgyat 10 év alatt építették fel, több mint 200 méter hosszú volt, s a patak hídját Mária-szoborral is ékítették más szentekkel együtt.

04

Évtizedekkel később katasztrófa pusztította el az egészet, de Mária szobra most visszatért - fogalmazott a történész. Az ünnepélyes eseményen műsorral is köszöntötték a jelenlévőket. Buda Péter, a Fájdalmas Anya templom plébánosa, a Fertálymesteri Testület vicekapitánya  a jelek és a cselekvés fontosságát méltatta, elmondva: a kereszt kifejezi, hogyan áll a közösség, a város az Egyházhoz, Krisztushoz, Istenhez.

Úgy fogalmazott: egy olyan Európában, amely egyre kevéssé vállalja fel keresztény gyökereit, ahol templomok tornyáról, iskolák faláról veszik le a keresztet, mi magyarok keresztet állítunk. Nem azért, mert protestálni akarunk, hanem azért, mert egy olyan jelet akarunk elhelyezni, ami a szívünkben van.

09

Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a Fertálymesteri Testület két negyedének és a testület további tagjainak, külső adományozóinak segítségével, hathatós támogatásával állított keresztet. Az ünnepi eseményen Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész is imát mondott, s Isten áldását kérte az ügy sikerén dolgozókra.

 

Bérczessy András

Kép: Szent István Televízió - Federics Róbert