Kovács Mihály: Szent Adalbert (festmény a Boldoggá és szentté avatás folyamatát bemutató teremben)
Szent Adalbert ünnepét április 23-án üli Egyházunk. Ez azért is fontos dátum, mert ezen a napon 1822-ben kezdték el a 19. század egyik legnagyobb magyar egyházi építkezését, ugyanis az esztergomi bazilika alapkőletételére ekkor került sor. Az Észak-Duna-menti város, és országunk legfőbb egyházi épületének védőszentje Szent Adalbert maga, mivel a püspök 994–995-ben Magyarországon térített, és ő keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt, aki megalapította legelső egyházmegyéinket. Ma is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje.
Kovács Mihály 19. századi festőnk hatalmas életművet hagyott hátra az egri egyházmegyében. Bartakovics Béla egri érseknek titkára, Tárkányi Béla mutatta be a tehetséges művészt. Kovács Mihály ajándékba készítette ezt a festményt 1855-ben Bartakovics számára, akinek tulajdonképpen a védőszentje Szent Adalbert. Az érsek nagy becsben tartotta a művet, s végrendeletében a líceum képtárának ajándékozta.
Szent István királyunk ifjúkori nevelőjének kezében a Jó Pásztor alakjával díszített bot és a mártíromságára utaló lándzsa látható. Vörös pluviáléjának, azaz palástjának karéjos arany csatján Vajk megkeresztelésének jelenete látható.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események