A hazai felsőoktatási intézményekbe 2023-ban 126 ezren adtak be jelentkezést, míg 2024-ben 121 ezer fő felvételizett - számoltak be az eljárás eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten. Elhangzott, a korábbinál sokkal több fiatal választotta a pedagógusképzést, valamint tovább növekedett a vidéki egyetemekre jelentkezők száma is.
Ezt bizonyítja az is, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet a tavalyihoz képest 15%-kal többen jelölték meg első helyen az idei felvételi eljárásban, pontosan 3838-an.
A legnépszerűbbek továbbra is az intézmény pedagógusképzései, a jelentkezők fele ezen a területen kíván továbbtanulni, de igen keresettek a gazdaságtudományi, az informatikai, a művészeti és a sporttudományi szakok is.
Az elsőhelyes jelentkezők közül mintegy 2,5 ezren alapszakra, mesterfokozatot nyújtó képzésekre pedig több mint 1100-an nyújtottak be jelentkezést. Mindemelett jelentősen nőtt a levelező tagozaton, azaz a munka mellett tanulni vágyók száma is.
A felvételizők március 25-től július 10-ig tölthetik fel a még hiányzó dokumentumaikat a rendszerbe, és ugyaneddig módosíthatják a megjelölt szakok sorrendjét is. A ponthatárokat várhatóan július 24-én állapítják meg, a Pont ott partit pedig idén egy vidéki helyszínen szervezik meg.
https://uni-eszterhazy.hu
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események