Huszonötödik, jubileumi tanévnyitóját tartotta az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola az egri székesegyház falai között. Az intézmény történelmi napokat él meg, hiszen az elmúlt évben az Egri Főegyházmegye döntése alapján a korábbi Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium beolvadt az intézménybe így idén több mint 750 diák kezdte meg a tanévet a Szent Imrében. Valkó Viktor elmondása szerint a fúzió során adódtak ugyan szervezési nehézségek, ma már azonban nyugodtan és nagy reményekkel tervezik a kibővült Szent Imre iskola jövőjét. A tanári-, szülői- és diákközösség összehangolása jó úton halad, s ez a jubileumi tanév is sok lehetőséget ígér e téren.
A tanévnyitó ünnepi szentmiséjén Ternyák Csaba érsek rámutatott, Isten azt akarja, hogy meg tudjuk különböztetni a dolgokat és hogy felismerjük szeretetét. Az egyház nem önmagát hirdeti – tette hozzá – mert Jézus Krisztus az út és mi rá szegezzük tekintetünket. A tudást a pedagógus adja át, az igazi lélekben gyulladó fényt azonban csak az Isten tudja adni számunkra. Ehhez viszont élő istenkapcsolat kell – fogalmazta meg a főpásztor.
A két nagy iskola egymásra találása tovább erősíti a szándékot: a gyermekeket közelebb vinni Istenhez és ahhoz a tudáshoz, ami az előrehaladáshoz, boldoguláshoz szükséges.
A szentmisét követően a diákok adtak rövid műsort, majd néhány osztály közreműködésével a bazilika előtt megformálódott az ünnepi 25-ös szám.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események