250 éves katolikus jelenlét Karcagon

Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmisét mutatott be a karcagi Szent István király templomban augusztus 19-én, csütörtökön, annak alkalmából, hogy 1771-ben Mária Terézia 35 katolikus családot telepített le Karcagon. Gulyás Zsolt plébános és Horváth Rémusz az egyházközség világi elnöke a jubiláló hívek nevében köszöntötte az egri érseket, aki a szentmise elején a társadalmi és politikai élet, valamint a társegyházak képviselőit is üdvözölte az idén 120 éves felszentelését ünneplő templomban, melynek védőszentje államalapító királyunk: Szent István király.

Homíliájában az egri érsek kiemelte: Szent István király ünnepe minden évben megörvendezteti szívünket, hiszen jó, hogy nem olyanok vagyunk, mint a lehulló falevelek. Szent István igaz, erős alapokra rakta le a jövőnket. Nekünk hazánk van, otthonunk van, nép vagyunk. – fogalmazott. Most már rajtunk áll, a mi felelősségünk a jelenben, hogy ezzel a gazdag örökséggel hogyan bánunk. Sikerül-e átadnunk a jövő nemzedékének azt a lelkesedést és örömet, hogy mi magyarok és keresztények vagyunk. Ez számunkra ugyanis összetartozik. Ezt tanítja nekünk szent királyunk is. Hiszen, ha megfogyatkozik a magyarság, megfogyatkozunk hitünkben is. Ez a kettős kapocs, ez a kettős kötődés, amelyre építjük jövőnket. Ternyák Csaba hozzáfűzte: az egri egyházmegye 81. püspökeként igyekszik a híveknek átadni azt, hogy felelősségünk meghívni az embereket a keresztény életre. Hangsúlyozta: kereszténynek lenni, azt jelenti, hogy kitágítjuk a lelkünket, a horizontunkat.

A főpásztor szentbeszédében felidézte az elmúlt napi debreceni ökumenikus istentiszteletet is, hiszen éppen 30 éve 1991. augusztus 18-án érkezett Szent II. János Pál pápa a városba, ahol ökumenikus találkozón vett részt a református Nagytemplomban. Ternyák érsek erre utalva kiemelte: Ne a konkurencia hajtson minket keresztényeket, hiszen több van, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt. Emelkedjünk felül a múltbeli bűnökön, hiszen mi keresztények összetartozunk! Tanuljunk meg egymás sikerének örülni, tanuljuk meg egymást igazán szeretni!

A Szentleckére utalva elmondta: mintha csak a mai kornak szólna Szent Pál intelme ebben az abnormális világban: „Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon járatják az eszüket!” (Ef 4, 17-24) Hogyan tudunk a mai kor nyomorai ellen védekezni?- tette fel a kérdést a főpásztor. Úgy, hogy tudatosan akarunk keresztények lenni! Azért vagyunk keresztények, mert Krisztushoz tartozunk. A prefencia-listánkon első helyen kell álljon, hogy mi Krisztus követői vagyunk – húzta alá.- Ha biztos identitásunk van, akkor van biztos alap van a lábunk alatt. Ebben is példát mutat számunkra Szent István király. Magatartásunkat érdemes hozzá alakítanunk és mérnünk. Ez szent királyunk ünnepének üzenete számunkra: Tagozódjunk be a keresztény életbe! Az egyetemesség magába foglal minden keresztény hívőt. Mi nyitottak szeretnénk maradni, hiszen küldetésünk van. A küldetésünk pedig egyetemes: felelősséget érzünk a teremtett világ, embertársaink és a teljes kereszténység iránt. Szt. István felnyitotta erre a szemünket és 1000 éve ébren tartja azt… - zárta gondolatait az érsek.

A szentmise végén a kenyérszentelést követően felolvasták Fazekas Sándor volt földművelésügyi miniszter ünnepi üzenetét. Majd Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő ünnepi gondolataival, ezután pedig körmenettel zárult a szertartás. A templom melletti államalapító szent szobránál a Szent István litániát imádkozták az egybegyűltek, majd a templomkertben szeretetvendégséggel várták a jelenlévőket a karcagi egyházközség tagjai.

Domán Vivien

kép: Birincsik Márton