
Nemzetközi versenyen elért sikerüknek köszönhetően különleges, 35 ezer euró értékű fejlesztéssel gazdagodott a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium. A diákok által elnyert zöld fal nemcsak látványosabbá teszi az iskola épületét, hanem nap mint nap a fenntarthatóság fontosságára is emlékeztet.
Egy nemzetközi versenyen elért dobogós helyezés kézzelfogható – és szó szerint élő – eredménye került a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium falára. Szeptember 21-én ünnepélyesen átadták az intézményben 35 ezer euró értékű zöld falat, amelyet az iskola diákjai nyertek teljesítményükkel.
35 ezer eurót ér a miskolci iskola új zöld fala
A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium B épületének földszinti folyosója egészen különleges látvánnyal fogadja az arra járókat: egy impozáns, élő növényekből kialakított zöld fal kapott helyet az épületben. A beruházás mögött azonban nem egyszerű iskolafejlesztés áll, hanem a Fráter diákjainak nemzetközi sikere.

A zöld fal a Mount Greenfra projekt keretében valósult meg, értéke 35 ezer euró. Az iskola Zöldikék nevű csapata a Via Carpatia EGTC által szervezett nemzetközi EcoChallenge versenyen nyerte el a különleges díjat. A tavaly decemberben, Kassán megrendezett megmérettetésen 25 magyarországi és szlovákiai középiskola versenyzett egymással. A fráteres diákok a harmadik helyen végeztek, teljesítményüknek köszönhetően pedig most már az egész iskolai közösség élvezheti a sikerük eredményét.
A díjazott csapatot Ádámcsó Dóra, Kövesdi Emma, Paska Yasmin, Szilágyi Anna, Török Balázs, Vincze Emma és Zárdai Liliána alkotta.
Nem csupán egy látványos dekoráció
Az EcoChallenge a Mount Greenfra projekt része, amely innovatív módon kapcsolja össze az oktatást, a gyakorlati tapasztalatszerzést és a határon átnyúló együttműködést. Egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok számára kézzelfoghatóvá tegye a fenntarthatóságot, valamint bemutassa a zöld és kék infrastruktúra gyakorlati lehetőségeit. A program szemléletformáló szerepet is betölt: arra igyekszik rámutatni, hogy a fenntarthatóság nem pusztán egy tankönyvekben szereplő fogalom, hanem a mindennapokban meghozott döntések összessége.
A program eredményeként Kassa megye három iskolája mellett a borsodi vármegyeszékhely három intézményének diákjai is zöld falat nyertek. A Fráter mellett a Herman Ottó Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata is sikerrel szerepelt a versenyen.
„Azt hittem, hogy mű”
Az ünnepélyes átadón Sebes Péter, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium főigazgatója egy személyes történettel érzékeltette, miért tartja különösen fontosnak az új zöldfalat és az általa közvetített üzenetet. Szeptember elején beszélgettem egy diákkal, aki nézte a zöld falat, és megkérdeztem tőle, hogy milyen. Azt mondta, hogy szép, de azt hittem, hogy mű. Továbbmentem, mosolyogtam, és eszembe jutott, hogy mekkora felelősség ez a mai világban, amikor sok dolog valóban mű – fogalmazott Sebes Péter.
A főigazgató szerint éppen ezért különösen fontos megmutatni a fiataloknak a természetes környezet értékeit. Nagyon fontos, hogy fel tudjuk ismerni a teremtett világ szépségét, és rávilágítsunk arra, hogy a teremtett világ, ahogy a Jóisten megteremtette, sokkal szebb és értékesebb, mint a mű dolgok - hangsúlyozta. Sebes Péter arról is beszélt, hogy a környezettudatos nevelés szervesen kapcsolódik azokhoz a változásokhoz, amelyeket az intézményben a következő években szeretnének végrehajtani. Ez a fal, a környezettudatos nevelés és az, hogy egy új képzési profil újul meg a Fráterben, teljesen beleillik abba az innovációba, amit szeretnénk az elkövetkezendő pár évben megvalósítani. Nagy felelősségünk, hogy a szépre, a jóra és az igazra felhívjuk a figyelmet. Nagyon örülök, hogy ez a fal létrejött - zárta beszédét a főigazgató.
A diákoknak köszönhető a különleges nyeremény
Dr. Máté Julianna, a kassai Via Carpatia EGTC igazgatója az átadón közvetlenül a versenyző diákokhoz fordult. Felidézte a decemberi EcoChallenge-et, ahol a fiatalok bebizonyították, mire képesek. Decemberben, amikor legutoljára találkoztunk, közösen versenyezhettünk, és megmutattátok azt, hogy milyen ügyesek vagytok és milyen sok mindenre képesek vagytok. Nagyon örülök, hogy ti lettetek az egyik nyertes iskola, és bebizonyítottátok azt, hogy akartok és tenni is szeretnétek a saját iskolátokért valamit – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az új zöld falat nemcsak a versenyzők, hanem diáktársaik és az egész intézmény magáénak érezheti. Ezt a falat nektek is köszönhetik a diáktársaitok és az iskola - fordult a nyertes csapat tagjaihoz.

A zöld fal nap mint nap emlékeztethet a felelősségre
Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke szerint a 35 ezer eurós nyeremény jelentősége messze túlmutat annak anyagi értékén. Ez a nyeremény több egy egyszerű díjnál. Hiszen nap mint nap emlékeztet majd arra titeket, hogy a fenntarthatóság nem csupán egy tananyag vagy egy verseny témája. Sokkal inkább szemlélet, felelősség és mindennapi döntéseink összessége - fogalmazott. Mint mondta, a diákok a tudásukkal és ötleteikkel azt is megmutatták, hogy foglalkoztatja őket, milyen környezetben élhetnek majd a következő generációk.
A versenyen való részvétellel, a tudásotokkal, az ötleteitekkel megmutattátok, hogy fontos számotokra, milyen világban fogunk élni tíz, húsz vagy ötven év múlva. Legyetek büszkék erre az eredményre, és őrizzétek meg azt a kíváncsiságot és tenni akarást, amely eddig is jellemzett benneteket - mondta Bánné dr. Gál Boglárka. A közgyűlés elnöke a diákok mellett felkészítő pedagógusaiknak és az intézménynek is gratulált. Azt kívánom, hogy ez a zöld fal ne csak szebbé és zöldebbé tegye az iskolát, hanem nap mint nap emlékeztessen arra: a jövőnk azon is múlik, mit teszünk ma érte.

Az ünnepi beszédeket követően átvágták a szalagot, ezzel hivatalosan is átadták a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium új zöld falát. A 35 ezer euró értékű fejlesztés így egyszerre lett a diákok nemzetközi sikerének emléke és a fenntarthatóság mindennap látható jelképe az iskola falai között.
Forrás: boon.hu (Az eredeti cikkben több képet is megtekinthet IDE KATTINTVA.)
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |