5 éves az iskolarádiós hálózat

2017-ben indult a Szent István Rádió és Televízió ifjúsági médiaműhelye, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat. Linczenbold Levente plébános 2016-ban kérte meg a rádió munkatársait, hogy az akkor átvett mezőnyárádi iskola berendezéseit nézzék át és segítsék a fiatalokat abban, hogy megtanuljanak rádiózni. Ezen ötlet nyomán valamennyi főegyházmegyei fenntartásban működő iskolát megkereste a Szent István Rádió és Televízió és egy három napos médiatáborral elkezdődött a közös munka. 2018-tól önálló műsorral vannak jelen az éterben a fiatalok, a Hangoló vasárnaponként 16 óra 5 perctől szól. Jelenleg 17 intézmény vesz részt a közös munkában, folyamatos képzéseken, Dian-Dankó Zsuzsanna vezetésével.

image

2022. április 7-én a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai az egri szerkesztőségben rögzítették az úgynevezett Karcagi passió alapján készült hangjátékot, mely Nagypénteken 13 óra 30 perckor hallható a Szent István Rádióban.

image4

Április 22-én médianapot tart a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat, közel 150 fiatal jelentkezett a programra, melynek témája: Hogyan legyek biztonságában az online térben?