A Hevesi Ifjúsági Régió tavaszi lelki napja

Márciusban Pélyen találkoztak Boconád, Füzesabony, Heves, Kál, Pély és Tenk katolikus iskoláinak felső tagozatos tanulói.

A tavaszi lelkinapon megemlékeztek a pélyi tagiskola névadójáról, a 200 éve született Petőfi Sándorról. Elültették Petőfi körtefáját, melyet Papler Pál atya adományozott az iskolának. A települések képviseletében egy-egy tanuló elszavalta Kányádi Sándor Haldoklik az öreg tanú című versét. Pál atya történeti ismertetőjét Liga Konrád káplán atya hazaszeretetről szóló elmélkedése, majd a Nemzeti dal közös szavalata követte. Az iskola udvarán álló Petőfi-szobor mögött most még szerényen megbújó körtefa, reméljük az idő múlásával terebélyes fává cseperedik, s a szoborral együtt hirdeti majd a lánglelkű költő dicső múltját, ahol a jövő nemzedéke áldó imádság mellett mondhatja el szent neveit 1848 hőseinek.

 

A lelki nap a Szent Demeter templomban misével folytatódott. Az istentisztelet után a „Fedezd fel a templomot” vetélkedőn a templom szentjeivel, történetével ismerkedhettek a tanulók.

Pély szülötte, Törőcsik Mari fotókiállítását is megtekintették a résztvevők, bepillantást nyerhettek a Nemzet Színészének varázslatos világába. A lelki nap a térségi katolikus iskolák közötti közösségépítés mellett a hazaszeretetre, a szülőföld szeretetére, az emlékezés fontosságára, az értékek megőrzésére igyekezett ráirányítani a tanulók figyelmét a szentek életének, Petőfi Sándor életútjának, Törőcsik Mari munkásságának felidézésével.

Nagy István kanonok atya zárógondolatai a napi evangélium megerősítését szolgálták: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Zárásként Bódor Istvánné igazgató asszony, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetője meghívta az iskolák küldöttségeit Hevesre, ahol a tervek szerint a régió következő katolikus ifjúsági találkozóját fogják tartani.