Gyorssegélyt indít és az ukrajnai válsághelyzetben különösen is azok mellé áll a Katolikus Karitász, akik a legkiszolgáltatottabbak, akinek családja vagy saját jövője érdekében el kell hagynia otthonát. A menekültek ellátására készíti fel kelet-magyarországi logisztikai központját és a határ közelében található önkéntes csoportjait a segélyszervezet. Ezzel egyidőben folyamatos kapcsolatban van az Caritas Ukrajna vezetőivel, akik már 2014. óta támogatják a kelet-ukrajnai háború áldozatait.
A Katolikus Karitász a hosszú távú és célzott segélyezés érdekébentöbb alkalommal egyeztetett a Caritas Europával és a Caritas Ukrajna vezetőségével a kialakult drámai helyzetről. A szervezet folyamatosan informálódik, hogy a segítségnyújtás célzott és hatékony lehessen. Anatoliy Kozak igazgató elmondta, hogy a helyzet óráról órára változik, de a központi iroda kapcsolatban van az ukrajnai karitász csoportokkal. Az igazgató szerint a következő 48-72 óra nagyon fontos lesz az ország jövője szempontjából.
A háború nyolc éve alatt szinte minden lehetséges forrás kimerült. A COVID-19 világjárvány és a romló gazdasági helyzet jelentősen növelte a szegénységet, különösen azon a keleti részen, ahol a helyiek számára mindennapos a túlélésért való küzdelem. A Caritas Ukrajna készen áll a belső menekültek fogadására több helyszínen: Dnyiproban, Poltavában, Zaporizzsjában, valamint a nyugat-ukrajnai Hmelnickijben, Ivano-Frankivszkban, Ternopilben és Lvivben.
A Munkácsi Egyházmegyei Karitász szintén fogadja a belső menekülteket Kárpátalján. Az élelmiszerek, takarók biztosítása érdekében a magyarországi Katolikus Karitász pénzbeli gyorssegélyt küldött, valamint tartós élelmiszert juttat el a térségbe.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítséget és támogatást nyújthassunk a rászorulóknak, még vészhelyzetben is, ahogyan azt kelet-Ukrajnában 2014. óta tesszük” – mondta Tatiana Stawnychy, a Caritas Ukrajna elnöke. „Az emberek aggódnak, különösen azok, akik túlélték a 2014-2015-ös eseményeket, szörnyű tapasztalatokat éltek át, és legfőképpen nem akarják átélni szeretteik elvesztését, otthonuk elvesztését.”
A Katolikus Karitász 3 teherautónyi segélyszállítmányt küldött a menekültek fogadására a határhoz. A szállítmány többek között 100 matracot, takarókat, bébiételt, tartós élelmiszert tartalmaz. A hosszútávú segítségnyújtás érdekében, a menekültek ellátására Fehérgyarmaton és Nyíregyházán ideiglenes központot hoz létre a segélyszervezet, a helyi egyházmegyei karitász szervezetekkel közösen.
A Katolikus Karitász mindezen célok támogatására gyűjtést hirdet a Caritas Ukrajnával közös munkájának támogatására. A gyűjtéshez többféle módon lehet csatlakozni:
Katolikus Karitász
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események