A keresztény ember a remény embere – év végi hálaadás Egerben

06főpvilnyitó

Az esztendő utolsó óráiban hálával gondolunk arra, mennyi lehetőséget kaptunk az Úrtól az ő dicséretére és arra, hogy életünket rendelkezéseihez és parancsaihoz igazítsuk – mondta szentbeszédében Ternyák érsek, s hozzátette: számos eseményt tudnánk sorolni, melyek hálával és örömmel töltenek el bennünket.

01vil

Egyházmegyénk kiemelkedő ünnepe idén is a papszentelés volt, „két papot és hét diakónust szentelhettem, akik most a diakónusok arra készülnek, hogy júniusban a papszentelésben ők is teljesen Istennek szenteljék magukat. Istennek legyen hála értük.” – idézte fel a főpásztor az eseményt, s arra bíztatott, szüntelenül imádkozzunk a hivatásokért, mert nagy szükség van a lelkipásztorokra, a plébániai feladatokon túl a missziós munkában, a gyarapodó számú egyházi iskolákban.

04főpvil

Az idei év nagy egyházmegyei találkozója Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosában volt, ez a város kiválóan alkalmas arra, hogy múltunk mélyre nyúló gyökereire emlékezzünk és gondosan ápoljuk azokat.

02vil

Ferenc pápa budapesti látogatásakor arra emlékeztetett bennünket, hogy felelősek vagyunk a jövőért, s mutatott rá, hogy abban az örömben kell élnünk, hogy Krisztus a jövőnk. ”Ehhez a krisztusi jövőhöz szükségünk van régi és új példaképekre, az egyházmegyei találkozón hirdettem meg Csepellényi György pálos szerzetes egykori füzéri plébános boldoggá avatási eljárásának megindítását.”  A főpásztor imádságra buzdított, hogy egyszer a boldogok és szentek között tisztelhessük őt.

05főpvil

A szentmisében megemlékezünk arról, hogy öt évvel ezelőtt, 2018. december 31-én hunyt el, dr. Seregély István érsek úr, aki húsz éven keresztül volt egyházmegyénk hűséges főpásztora – hívta fel a figyelmet Ternyák érsek. Mint mondta, nemcsak az egyházmegyét, hanem az egész magyar egyházat szolgálta,  a Püspöki Konferencia elnökeként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szent István Rádió és még számos országos és egyházmegyei intézmény elindítójaként, alapítójaként.  

03vil

2022. utolsó napján hunyt el Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa,a múlt század egyik legnagyobb teológusa, a II. Vatikáni zsinat szakértője, Szent II. János Pál pápa barátja és első számú munkatársa. A főpásztor felidézte, Benedek pápa elmélkedésében kifejti, hogy a Tedeumban mély bölcsesség rejtőzik, az a bölcsesség, amely azt mondja, hogy minden látható rossz ellenére sok jó van a világban és ez a jó mind Istennek köszönhető. A hírek jórészt erőszakról, igazságtalanságokról szólnak, a szeretet és a szolgálat gesztusainak nincs hírértéke. Ezért a világ és az élet megértéséhez meg kell tanulnunk csendben megállni, gondolkodni, figyelve lelkiismeretünk szavára, mely által Isten szólal meg.

A keresztény ember a remény embere, mert tudja, hogy a hit ereje hegyeket tud mozgatni, s az Úr a legmélyebb sötétséget is képes megvilágítani. Ternyák érsek úgy fogalmazott: „az új esztendővel új lehetőséget kapunk arra, hogy megújítsuk életünket és hogy gyökeret verjünk Isten és embertársaink szeretetében. Segítsen bennünket ebben a Boldogságos Szűz Mária, akit Istenanyaságának ünnepén köszöntünk, és a mai nap szentje Szilveszter pápa, hogy oltalmuk alatt biztos úton haladjunk földi életünkben, és mindannyian eljussunk az örök boldogságba.”

Bérczessy András - Federics Róbert

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert