Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át.
Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapott dr. Katona Istvánnak, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökének, a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány volt elnökének.
Dr. Katona István a rendszerváltás után a Katolikus Iskolai Főhatóság vezetőjeként koordinálta az újjászerveződő katolikus iskolák ügyét. Ezt a tevékenységet 1996-ig végezte, amit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Pedagogia Christiana kitüntetés arany fokozatával jutalmazott. 2000 óta az Isten Irgalmasság kultuszának hivatalos magyarországi képviselője, ebben az ügyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia püspök referense volt. Franciszek Macharski krakkói bíboros-érsekkel közösen ő irányította, a 2004. október 9-én, Krakkóban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által megáldott Communio Sanctorum (Szentek Közössége) kápolna évekig tartó kialakítását, berendezését. Az Isten Irgalmasság kultuszához kapcsolódó Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány elnökeként hosszú évekig szolgálta az Isteni Irgalmasság szellemében történő evangelizáció elterjesztését hazánkban. A legidősebb európai aktív püspök volt 2013. november 25-ig, amikor Ferenc pápa elfogadta lemondását, így nyugállományba vonult.
A nemzeti ünnep alkalmából több egyházi személy kapott még kitüntetést, az erről készült összefoglaló a Magyar Kurír oldalán olvasható: https://www.magyarkurir.hu/hazai/egyhazi-szemelyeket-tuntettek-ki-nemzeti-unnepunk-alkalmabol-80282
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események