A menekülteket és a helyben maradottakat is segíti a Karitász

Az ukrajnai háború borzalmai elől menekülőket segíti a Katolikus Karitász a magyar-ukrán határon, már a kezdetektől. A március 2-án, Hamvazószerdán aktuális információkat Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója foglalta össze a Szent István Rádió megkeresésére.


- Kétirányú a támogatásunk, a segítségünk a menekültek felé. Egyrészt, határon belül, Barabáson rendszeresen fogadjuk azokat, akik ott lépnek be, illetve ott kérnek segítséget. Az elmúlt napokban egyre többen érkeztek. Nem sok ideig tartózkodtak ott, frissítőt vettek magukhoz, legtöbb emberért eljöttek ismerősök, rokonok és tovább vitték őket. Akik igényelték, azokat beszállítottuk Záhonyba, hogy vonattal tudjanak tovább indulni. Az ottani ellátást önkénteseink végzik, szendviccsel, frissítővel látják el az oda érkezőket. Másrészt kedden már a határon túlra is sikerült eljuttatni adományt, mégpedig az ingyenkonyhákba. Nagy teher hárul azokra, akik ott maradtak, hogy ezeket a konyhákat működtessék, fenntartsák.
- Ők is kétféle karitatív munkát végeznek.
- Igen. Egyrészt az ott maradt időseknek, betegeknek, szegény embereknek az étkeztetését tudják ezáltal biztosítani, napi egy tál meleg étellel, másrészt pedig azok felé nyújtanak segítséget az ottani karitász munkatársak a Munkácsi Egyházmegyében, akik a Kárpátokon átjőve megálltak Kárpátalján, és ott szeretnék kivárni a háború végét.
Nehézséget okoz az, hogy nagyon rossz az utánpótlás ott nyersanyagban, és ezért fontosnak tartjuk azt, hogy rendszeresen juttassunk el nyersanyagot, élelmiszert az ingyenkonyhákba, hogy ezáltal működni tudjanak. A határokon nagy volt a forgalom, főleg persze Magyarország irányába, gyalog is, gépkocsikkal is jöttek. Voltak nők, akik kis gurulós kocsikat húztak maguk után gyerekekkel jöttek, illetve olyan külföldi állampolgárok is, akik Ukrajnában tanultak.
- Az adományozóktól mit vár most a Karitász?
- Ne menjenek a határra. Ha adományt szeretnének felajánlani, azt tegyék meg a legközelebbi Karitász szervezetnél, és rajtuk keresztül juttassák el az adományokat. Ők rendszerezik ezt, szortírozzák, beosztva adagolják, hiszen a határnál nem lehet mindent tárolni. Az adományokat központi raktárakból folyamatosan juttatjuk el oda, hogy ott aztán felhasználásra kerüljenek. Illetve már szükség van arra is, hogy az ország területén belül is segítsük azokat, akik itt megálltak és szállást kaptak, és itt várják meg azt, hogy mikor térhetnek esetleg újra vissza az otthonukba.

Pénzadománnyal is támogathatják a Karitászt a 1356-os számú hívásával, illetve egyéni felajánlással a Katolikus Karitász központi bankszámlájára, „Ukrajnai háború” megnevezéssel – Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 .

Debnár Ádám