„Saxa loquuniur”, vagyis „Beszélnek a kövek” - mondták gyakran őseink, amikor egy – egy hely történetével ismerkedtek meg. Eger városának szinte minden egyes köve őrzi az elmúlt évszázadok nyomait. Mesélhetnek örömteli időszakokról, iskolák, templomok, kulturális intézmények építéséről, de ugyanígy őrzik pusztító tűzvész, árvíz, háborúk, járványok fájdalmának emlékét. A szenvedésben, fájdalomban, könyörögve vagy vádlón, de mindig Istenhez fordul az ember. Tudták ezt az egyház emberei is, a világi papság mellett számos szerzetesrend (minoriták, angolkisasszonyok nővérei, ciszterciek, orsolyiták, jezsuiták, ferencesek, szaléziak) igyekezett hitébresztő tevékenysége révén nemcsak a város köveibe, hanem a szívekbe is bevésni annak nevét, akiért és aki által munkálkodott.
A Szűz Mária Szolgái, ismertebb nevükön a Szervita rend 1689-ben telepedett le a városban, 1732-re építették fel templomukat a Servita utcában. Preiner Ferenc egri várkapitány csodás gyógyulása után egyre többen imádkoztak a Bécsből adományozott, fából készült „Piéta” szobor előtt. Rövidesen a Fájdalmas Anya, más néven Servita búcsú Eger legnagyobb búcsújává vált. A 18. században a pestisjárvány idején rengeteg zarándok keresett itt oltalmat, de a háborúk után az elesett katonák hozzátartozói is a Fájdalmas Anyához zarándokoltak fájdalmuk enyhülését kérni. A kolostor krónikája és a Szűzanya oltára előtt elhelyezett régi fogadalmi táblácskák a betegek gyógyulását bizonyítják.
Idén Lóczi Tamás, az Egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa mutatta be az ünnepi szentmisét szeptember 9-én. Prédikációjában a lelkipásztor hangsúlyozta, hogy Jézus szenvedéstörténete nélkül nem lehet megérteni a Fájdalmas Anya ünnepét. Rámutatott, hogy mi elsősorban Jézus testi szenvedéseire koncentrálunk. A kereszthordozásra, a vérrel verítékezésre, a töviskorona, a korbácsütések és a szögek sebeire. Péter tagadása azonban ugyanolyan fájdalmat jelentett Jézus számára, mint a fizikai szenvedés.
A Szűzanya a legteljesebb sorsközösséget vállalta Jézussal. Végig mellette volt a szenvedése során. Példaként áll ő előttünk, hogy egy fájdalmakkal küzdő ember életére nem megoldást kell találnunk, hanem kísérni kell őt, elérhetővé kell válni számára. Jézus a szeretet parancsát adta legfőbb parancsként, és tudnunk kell, hogy ha az ember elindul a szeretet útján, akkor elkerülhetetlen lesz a szenvedése is. Fogadjuk el ezt a szenvedést, hiszen ez formál, alakít bennünket Isten akaratának megfelelően és ezáltal jutunk el az örök életre.
A közösséghez tartozás vagy akár testi-lelki gyógyulás reményében idén is sokan vettek részt a három napos búcsú igehirdetési és imaalkalmain. A zarándokok az ünnepi szentmise végén körmenetben tettek tanúságot hitükről.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események