A szeretet kovászai – nyári tábor a szalézi nővéreknél

Kelessz velünk! mottóval 120 fiatal vett részt az idei Nyári Oratóriumban Egerben, melyet a Segítő Szűz Mária Kollégiumban szerveznek meg a Don Bosco nővérek és segítőik: a szalézi animátorok már több mint 25 éve.

szalezinyar_eger_20230705 18

A nyári táborban Bosco Szent János és Mazzarello Szent Mária pedagógiája alapján foglalkoznak a fiatalokkal a szervezők, mely a szeretet és a jelenlét összhangján is alapul. Nagy Ágnes nővér a tábor egyik főszervezője elmondta: az idei téma kapcsán a szervezők igyekeztek felébreszteni a vágyat a fiatalokban arra, hogy hogyan lehetnek jó kovász a saját mindennapi életükben.

2023-nyariorat-Eger-0-2

A nővérek egri közössége a maklári egy hetes tábor után Egerben két hétig foglalkozott a gyermekekkel, ahol a színes programok között nagy szerepet kapott minden nap délelőtt az úgynevezett „nagycsoportos foglalkozás”. Idén Árpád-házi Szent Erzsébet életpéldájával ismerkedhettek meg a táborozók.

2023-nyariorat-Eger-0-15

A program reggel 7 órától kora estig tartott, melyen együtt vett részt a teljes tábor, valamint voltak beszélgetések és játékok, ahol korosztályi elosztásban volt megtapasztalható a szalézi családias légkör.

szalezinyar_eger_20230705 11

A programok között szerepelt egy budapesti kirándulás, az egri várban lovagi torna, sportdélután, sőt még egy olyan nap is, amely során a gyermekek szentgyónáson is részt vehettek. A kézműves foglalkozásokon és a szervezett játékokon keresztül önfeledten, vidám hangulatban ismerhették meg a szervezők a gyermekeket.

2023-nyariorat-Eger-0-18

A tábor minden napján szentmisén vettek részt a szervezők a családokkal együtt, ahol elmélyülhetett az idei program témája, hogy hogyan tudunk a szeretet kovászai lenni a mindennapjainkban is.

anim (319)

A tábor július 7-én gálaműsorral és családi nappal ért véget, gazdag élményekkel, szívükben sok szeretettel és új barátokkal térhettek haza a gyermekek. A tanévközi oratórium pedig szeptember 16-án 15 órától várja a fiatalokat és családjaikat a Malom utca 11. szám alatt lévő Egri Szalézi Oratóriumba.

A tábor megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap pályázata és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Helyben rendben” című pályázata támogatta.

Domán Vivien