A díjátadóval egybekötött jótékonysági esten együtt ünnepelt többek között Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke, Ternyák Csaba egri érsek, Herczegh Anita, a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, egyházmegyék és szerzetesrendek, valamint a politikai és a kulturális élet képviselői, köztük Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetőségének képviselői, valamint a Szent Erzsébet rózsája díj korábbi kitüntetettjei.
Gérecz Sándornét Ternyák Csaba egri érsek és Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója javaslatára terjesztették fel a díjra, s a karitászigazgató indoklásában kiemelte, hogy
fáradhatatlan és áldozatos munkával szolgálja a szegényeket”.
Marika 1997 óta tagja az ózdi plébániai karitásznak, a szociális szférában szerzett munkatapasztalatait kamatoztatja a karitatív szolgálatban. Az Egri Főegyházmegye egyik legaktívabb karitászcsoportját vezeti, tekintélyt szerezve a szervezetnek a városban. Ezt jelzi, hogy megkapta az Ózd Városért kitüntetést, tavaly pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Szociális Munkáért Díjaát. Egyházi elismerésben is részesült: 2016-ban Caritas Hungarica díjat kapott.
A tállyai születésű, 81 éves Gérecz Sándorné, Marika volt önkormányzati dolgozóként jól ismeri a város rászorulóit. A térségben nagy a munkanélküliség, a családok nehezen tudják előteremteni a tisztes megélhetéshez szükséges javakat. A helyi karitász együttműködik a területi családsegítő intézettel és a katolikus iskolával. A rászorulókat rendszeresen támogatják például gyógyszer kiváltásával, tartós élelmiszerrel. Gyerekprogramokat, táborokat szerveznek. A hajléktalanokat és a szenvedélybetegeket is segítik, otthonaikban látogatják a fogyatékkal élőket. Marika szívén viseli a roma kisebbséghez tartozó emberek sorsát is; a családokat élelmiszerrel, ruhaadományokkal, bútorral, tüzifával segítik. A rászorulók közül többen a karitász önkénteseivé váltak az évek során.
A karitászcsoport hagyományosan megszervezi az idősek napját, ahova busszal szállítják a távolabb élőket. Minden hónap harmadik szerdáján, az idősek lelkinapján reggelivel és ebéddel vendégelik meg az éltesebb korúakat.
A karitászcsoport Marika vezetésével bekapcsolódott a Magyar Élelmiszerbank által szervezett élelmiszermentésbe. A helyi nagyáruház által felajánlott élelmiszerek átvételét és szétosztását napi szinten koordinálják, vezetik az elszámoláshoz szükséges adminisztrációt.
A kitüntetési javaslatban az is olvasható, hogy Marika „szeretetteljes, nyugodt, erőt sugárzó személyisége a karitászcsoport tagjai számára is erőt, jó példát ad”.
A díjátadón Veres András püspök beszédében Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét idézve arról beszélt, hogy a költőnek az életről, az emberi kapcsolatokról és az embertelen világról megfogalmazott keserű sorai nemcsak a 19-20. század fordulóján voltak igazak, hanem napjainkban is.
„Sok kortársunk szenved a közösséghiánytól, az érdektelenség, a szeretet hiánya tapasztalható a közvetlen kapcsolatokban, sajnos a családokban is. A televízió mellé befurakodott az elektronikus eszközök sokasága, amelyek tovább fokozzák a személyek közötti kapcsolatok elsivárosodását.” De milyen jó megtapasztalni, hogy vannak köztünk szép számmal olyanok, akik gyakran önmagukról is megfeledkezve mások gyámolításában lelik az örömüket – folytatta a püspök.
Őket időnként „baleknak”, „lúzernek” tartják ezért. Ugyanakkor mi tudjuk, hogy
ők azok, akik arról a szeretetről tesznek tanúságot, amelyről Jézus az utolsó ítélet kapcsán tanított. „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot… Mert éheztem és ennem adtatok...„ (Mt 25, 31-46).
Amig nem jutunk el a szeretetben addig, hogy áldozatok árán is segítsünk másokon, úgy járunk, mint az evangéliumi gazdag ifjú, aki nem érezhette boldognak magát a maga vallásosságában – figyelmeztetett a püspök. Vörösmarty Mihály A merengőhöz című versét idézte ezzel kapcsolatban: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár, mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”
Veres András példaként állította mindenki elé Árpád-házi Szent Erzsébetet, a szolgáló szeretet szentjét, a szegények gondozóját. Mint mondta,
imádkoznunk kell azért, hogy egyre áldozatosabban tudjunk szeretni, hogy megismerhessük a szeretet krisztusi mértékét.
Hozzátette: „Jézus azt mondta, hogy már most boldogok azok, aki az ő tanítása szerint élnek”.
A püspök örömét fejezte ki, hogy ismét egy példamutató szolgálat és személy kaphat elismerést, majd beszéde után következett a Szent Erzsébet rózsája díj átadása.
Gérecz Sándorné, Marika a díj átvétele után hálás, szívbéli köszönetet mondott az elismerésért. Ahogy mondta, „elsősorban Istennek köszönöm, hogy a szegények segítése közben a legnehezebb helyzetekben is adott türelmet, s a szolgálat végzéséhez egészséget”.
Köszönetet mondott azoknak, akik a díjra felterjesztették, illetve minden karitászmunkatársának, hiszen – ahogy fogalmazott –
a szegények szeretettel való szolgálata csoportmunka”.
Az MKPK a Katolikus Szeretetszolgálat kezdeményezésére 1999 decemberében alapította a Szent Erzsébet rózsája díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazottak személyes példájának felmutatására.
A díjazott – immár hagyományosan – több kiegészítő díjban is részesül. Márk Gergely rózsanemesítő a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott „Szent Erzsébet emléke” elnevezésű rózsafajta töveit ajándékozta a díjazottnak. Godzsák Zoltánnénak köszönhetően, aki Szeged-Szőregen továbbra is termeszti és forgalmazza a Szent Erzsébet rózsáját, folytatódik a kiváló kertészmérnök által megkezdett hagyomány.
Hermann István a Szent Erzsébet rózsája díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedett a díjazottnak idén is. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíciójával is gazdagabb lett a kitüntetett, valamint a művészek egy Szent Erzsébetet ábrázoló aranyozott képpel is megajándékozták a díjazottat.
A Magyar Kurír egy Új Ember-kiadványokból álló csomaggal, a Béres Gyógyszergyár Zrt. egy Béres-egészségcsomaggal, Sümeghy Kata, az MKPK Titkárságának munkatársa egy díszesen előkészített Szent Erzsébet-kenyérrel ismerte el Gérecz Sándorné, Marika szolgálatát.
A Néprajzi Múzeumban megrendezett jótékonysági est bevételét az MKPK a Boldog Ceferino Intézet tanoda és nyitott ház programjában részt vevő hátrányos helyzetű gyerekek részére ajánlja fel.
Az intézetet 2014-ben alapította az MKPK a cigánypasztorációban dolgozók munkájának segítésére, lelki közösségük építésére. Az intézet széleskörű kapcsolatot épített ki az elmúlt években a közel 100 tanodával, az egyházmegyékkel, a szakmai szervezetekkel, az MKPK Caritas in Veritate bizottságával, valamint a környező országok roma misszióival. Évente több zarándoklatot, csendes napot, búcsúkat szerveznek. A Hit iskolája program keretében lelkipásztori segítőket képeznek. A képzést eddig 190 fő végezte el. Az intézet a nem cigány származású emberek szemléletformálását is küldetésének tekinti. A tanodákban mintegy 2000 gyerek számára nyújtanak segítséget. Elsődleges szempont a fiatalok egyházi közösségekbe való bevonása.
A jótékonysági esten köszöntötték az esztergomi és a zsámbéki tanodákból érkezett fiatalokat. Elhangzott, hogy a jótékonysági est bevételét az idei tanodai karácsonyi műsorok megtartására, s többek közöt sporteszközök beszerzésére fordítják.
Az intézet támogatására a következő számlaszámon keresztül is van lehetőség:
MKPK Titkársága, CIB Bank Zrt.
11100104-90012347-10000001
A Szent Erzsébet rózsája díj átadása alkalmából a Néprajzi Múzeumban a Kossuth-, Liszt Ferenc- és Magyar Örökség díjas Misztrál együttes adott exkluzív koncertet.
A koncert szünetében az MKPK fotópályázatának díjátadójára került sor. A pályázat témája Kárpáti Tibor Gyöngyöt az embernek című versének egy részlete volt („tenni az Isten felé pár lépést”).
A pályázaton köznevelési és szakképzési intézmények diákjai vettek részt, a pályaművek zsűrizését a Magyar Kurír elismert (az alkotásaikkal közös kiállításon is szereplő) fotósai végezték. A fotópályázat nyerteseinek Lambert Attila adta át a díjakat két kategóriában: 9–10. és 11–13. évfolyam.
A díjazottak: 9–10. évfolyam: Hiverlet Basile, Somodi Gréta (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium, Eger), Ludányi János (Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Deberecen), Góbor Hanna (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium); 11–13. évfolyam: Farkas Réka Luca (Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, Keszthely), Bankó Ádám (Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, Keszthely), Szabó Máté (Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium, Kiskunfélegyháza).
A jótékonysági est az Isten, hazánkért térdelünk elődbe kezdetű ének közös eléneklésével, majd fogadással fejeződött be.
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események