Az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjainak műsorával kezdődött az ünnepség advent második vasárnapjának vigíliáján az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont díszudvarán.
Vízi János főegyházmegyei ifjúsági referens, az egri bazilika káplánja elmélkedésében úgy fogalmazott: a meggyújtott gyertyák önmagukban nem nagy fényt adnak, de tudnunk kell, hogy a sötétség egyfajta hiány. A fény hiánya. Honnan fogok tudni én fényt hozni, amikor vannak a világnak csalóka fényei? Az iránymutató fények az élet számos területén vezetnek bennünket. Minden ember jó szándékkal keresi élete célját. Tudni kell, hogy a Világ Világossága az igazi fény! Ha engedem, hogy Krisztus betöltse életemet, akkor az a pici gyertyaláng is elegendő lesz ahhoz, hogy biztonságban legyek.
Legyünk mi is fények, hagyjuk, hogy Krisztus Világossága betöltsön bennünket, s akkor mi is olyanokká válhatunk, mint a betlehemi csillag! – zárta gondolatait a lelkipásztor.
Az Egri Érseki Papnevelő Intézetben Buda Péter rektor mondta el gondolatait a gyertyagyújtáskor: „Az év legsötétebb hónapjában, decemberben mindenfelé fényeket gyújtanak […]. Fényre vágyik az ember. De vajon ez-e az igazi fény? Nagyon sokan megelégednek ezzel. […] De ez a fény, ez csak evilágnak a fénye, az Isten többet ígér nekünk: meglátjuk az ő üdvösségét. De ehhez nem a testi szemeinkkel kell látni díszfényeinket, hanem belül, a lélekben kell fényt gyújtani. Ehhez kell a bűnbánat, ehhez kell az Isten irgalmába vetett hit, ehhez kell az, hogy Keresztelő János szavára mi is megtérjünk, és akkor bennünk is világosság támad, és valóban meglátjuk az Isten üdvösségét.”
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió – Federics Róbert, Szántó György (heol.hu), az Egri Szeminárium FB oldala
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események