"Immár hatodik alkalommal készültünk az iskolában közösen karácsony ünnepére, utat készítve Jézusnak ebben az adventben is. Hagyomány már az is, hogy vendégeket hívunk erre a napra. Az idén messziről érkeztek, hiszen Pócspetriből két Vianney Testvér, Ajakról két Kamilliánus Nővér, Nyíregyházáról két Segítő Nővér, két elkötelezett fiatal lány és egy négygyermekes családanya indult el, hajnalok hajnalán hozzánk. Ekkor még nem tudták sem ők, sem mi, hogy már ezzel elkezdődött a lelki napunk.
Isten jelet adott nekik és nekünk is. Néhány kilométerrel a cél előtt 2 kerekük kapott defektet. Az út, amelyen közlekedtek, bizony az evangélium szavait idézte fel, egyenetlen, kátyus, göröngyös, olyan amilyenről Keresztelő Szent János is beszélt. Nekik ez kerékcseréket jelentett, nekünk az iskolában pedig az adventi lelkület erősítését, hiszen VÁRTUNK, VÁRTUNK. Felismerhettük, hogy ahol a jó Isten valami nagyon jót akar adni, oda az ördög is beteszi a lábát.
Módosítva a programot, szentmisével kezdtünk, ahol nemet mondtunk a csüggedésre, a kisértésre, és igent a valódi várakozásra, Jézusra. Nem sokkal ezek után megérkeztek a segítőink, akik hatalmas lendülettel, lelkesedéssel folytatták a megkezdett lelki töltekezést.
Öt helyszínen erősítettek bennünket. Minden állomáson emlékeztető ajándékokat kaptak a gyerekek, amelyet gondos kezek, már hetek óta készítettek Nyíregyházán. A céljuk az volt, hogy ne felejtsék el az üzenetet, amelyet az Isten át akart adni nekünk ezen a délelőttön. Talán így lehetne összefoglalni röviden, mi volt a jó hír, amit hallottunk.
Isten számára fontos vagy!
Más szemmel nézz a másikra!
Érdemes várni az Igazira!
Istennek csodás terve van veled!
Nincsenek nyelvi akadályok Isten számára!
A Kamilliánus Nővérek énekkel, tánccal dicsérték az Urat. A nap végén közös nagy tánccal zártuk ezt a tartalmas együttlétet, a napot, amelybe örömmel kapcsolódtunk be mindnyájan. Tanulóink később lelkesen keresték a térképen a Fülöp-szigeteket és Braziliát, hiszen ilyen messziről indultak a nővérek.
Köszönet minden résztvevőnek, segítőnek. Magdi nővérnek a szervezést, előkészítést. Éva nővérnek a készséges lelkületét. Marife és Lucia nővérnek a mosolyát és hangját. Lukács Krisztinek az idejét, ráhagyatkozását a Gondviselőre. Aliznak és Briginek a bátorságát. István atyának a hatalmas lendületet és hitelességet. Attilának az alázatát, derűjét.
Isten tegye teljessé bennünk a megkezdett jót, és adjon bátor fiatalokat, akik követik a vendégeink papi, szerzetesi, édesanyai hivatását!"
Zsigmond Marianna
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események