Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek általa. Kol.3,17
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában működő Caritas Junior csoport első alkalommal hirdette meg az iskolások körében az „Angyalbatyu-ajándékgyűjtő" akciót, melynek lényege, hogy adományokat, elsősorban játékot, édességet, gyűjtöttünk a rászoruló gyermekek javára. A jó szándékú összefogás eredményeként több mint 40 doboznyi felajánlást sikerült összegyűjteni, amiért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azoknak a szülőknek, gyermekeknek, kollégáknak, akik az adománygyűjtő akcióban részt vettek, és támogattak bennünket. Az adományokat a helyi Önkormányzat segítségével vittük el a sályi Mozgásjavító Általános Iskola diákjainak. Az iskolában jelenleg 84 halmozottan sérült mozgáskorlátozott tanulót nevelnek, oktatnak. SZERETET és MELEGSÉG- ezek a szavak és érzések járták át szívünket, lelkünket mikor megláttuk a ragyogó gyermek arcokat és tudtuk azonnal, hogy ajándékaink célba értek. Ajándékozásunk szeretetből fakadt, ami együtt járt az örömmel, a gyermekek örömével, amely a legszebb, a leghitelesebb és a legtermészetesebb. Próbáltunk örömet szerezni a gyerekeknek, akik igazán rászorulnak az odafigyelésre és a gondoskodásra. Az iskola tanulói varázslatos karácsonyi műsorral köszönték meg az ajándékokat és a feléjük áradó szeretetet, segítséget.
Szöveg és fotó: Varga Lászlóné Tóth Erika Márta
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események