„Jer, nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénnye alatt ég!” (Berzsenyi Dániel: A Balaton)
2023. július 3. A hatvani vasútállomáson sokan várakoznak a reggeli órában, hogy elinduljanak Balatonszárszóra, és részesei legyenek a hittantábornak. A szülőktől kísérve kigördült a vonat. A gyerekek már az úton is beszélgettek, ismerkedtek. A vonat egyenesen Balatonszárszóra vitt bennünket, így jó időben érkeztünk, és elfoglaltuk a szobákat, kipakoltunk és pihentünk picit. A gyerekek hamar „belakták” az üdülő területét: ezen a júliusi délutánon kezdetét vette a TÁBOR. Aztán repült az idő, és hamar 2023. július 7-e lett. Ismét a hatvani vasútállomás, este. Újra sokan várakoznak, de most a Balatonról érkező vonatra. De már nem aggódnak, mert minden gyermek épségben hazaért. Sőt! Látva gyermekeik mosolygó arcát, hallva az élményeket, mindenki nyugodtan várakozott. Jó volt így, mert maradt még idő a búcsúra, az utolsó „táboros” ölelésre. Miért volt más ez az este? Néhány mozzanat talán segít. A hétfői utazás nem volt fárasztó, így már délután megalakultak a csoportok, és hozzá is fogtak egy bibliai történet feldolgozásához. Kihúztuk „angyalkáinkat”, majd a szárszói templomban Szentmisén József atyával kértünk áldást a táborozókra. Vacsora után az üdülő medencéjében hűsöltünk. 22 órától csendesedett a tábor, és előbb-utóbb mindenki álomba merült. Kedden kissé esett, így délelőtt csapatverseny, de este már „tavi” fürdés várt ránk. Lefekvés előtt Rózsafüzér imádság zárta napunkat. Szerdán nemcsak a Tihanyi apátságot, hanem picit a szerzetesek életét is megismertük. Későn értünk vissza, ezért vacsora után újra a Balcsiban játszottunk. A kellemes víz, a gyönyörű naplemente méltó befejezése volt a napnak. Csütörtökön délelőtt megtanultunk 1-2 néptáncot, és néhány egyszerű moderntáncot, de a délutánt ismét a Balatonnál töltöttük. Vacsora előtt a szárszói templomban megköszöntük, hogy ez a tábor is jól sikerült. Pénteken már csomagoltunk. A délelőtti eredményhirdetés, a felfedett „angyalkák”, pici medencézés, majd az Emlékház zárta idei táborunkat. Apc; BBJKÁI
Tóth Ferenc
beküldött hír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események