2022. június 25-én Erdélyben, Gyergyószárhegyen tartották a „Dunán innen, Tiszán túl” elnevezésű népművészeti tehetségkutató verseny döntőjét, ahol az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI Bubulyka táncegyüttesének tagjai szóló páros és csoportos néptánc kategóriákban egyaránt fennállásuk egyik legnagyobb sikerét érték el.
A Kárpát–medence valamennyi magyarlakta területéről érkeztek a versenyző csoportok. Az encsiek megnyerték az 1. korcsoport néptánc csoportos kategóriáját és mellette nagyon értékes minősítéseket szereztek a párosok versenyében is. Zsiga Hanna – Glonczi Rajmond - bronz; Juhász Martin- Mózes Orsolya – ezüst; Török Lóránt – Jaskó Hanna – arany; Bubulyka táncegyüttes – arany díjat nyertek és szintén a táncegyüttes kapta a főszervezők különdíját a kiemelkedő szakmai munkáért.
Az életre szóló élmény mellett a csoport megismerte Böjte Csaba szerzetes gyermekmentő intézményeinek működését. Az egyik ilyen létesítményben kaptak ugyanis szállást és teljes ellátást a két napra. Örülnek a nagy sikernek és hálás szívvel köszönik az Egri Főegyházmegye, Zsiga Krisztián encsi szponzoruk, valamint a többi jó szándékú adakozó eddigi és jövőbeni önzetlen támogatását, mely nélkül nem születhettek volna meg eddigi eredményeik.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események