Évről évre sok fiatalt vonz az egri Don Bosco nővérek tábora, a nyári oratórium. Az idei program mottója: „Az álom, mely álmodni késztet” utal a szalézi rend alapítójára: Bosco Szent Jánosra, aki 9 éves korában egy álmot látott, melyben a farkasok bárányokká szelídültek a szeretet hatására.
A nővérek egri közössége két hétig foglalkozik a táborban 135 gyermekkel, ahol a színes programok között nagy szerepet kap minden nap délelőtt az úgynevezett „nagycsoportos foglalkozás”. Idén két szentéletű fiatal életpéldájával ismerkedhetnek meg a táborozók. A szervezők igyekeznek napról napra utat találni a gyermekek szívéhez, hogy segítsenek nekik életre kelteni álmaikat és valódi kapcsolatokat teremtve segíthessék őket Isten felé és a saját álmaik, céljaik felé.
A program reggel 7 órától kora estig tart, melyen együtt vesz részt a teljes tábor, valamint vannak beszélgetések és játékok, ahol korosztályi elosztásban tapasztalható meg a családias légkör és a szalézi pedagógia, melynek alapja a jelenlét és a feltétel nélküli szeretet. A programok között szerepel egy budapesti kirándulás, sportdélután, sőt még egy olyan nap is, amely során a gyermekek szentgyónáson is részt vehetnek. A kézműves foglalkozásokon és a szervezett játékokon keresztül önfeledten, vidám hangulatban ismerhetik meg a szervezők, vagyis az animátorok a gyermekeket.
A tábor minden napján szentmisén vesznek részt a szervezők a családokkal együtt, ahol elmélyülhet az idei program témája, hogy hogyan tudjuk a mindennapjainkban megvalósítani mi az Isten álma az életünkről. A tábor minden évben gálaműsorral és családi nappal ér véget, amelyen a táborozó gyermekek szülei és testvérei is részt vesznek.
Domán Vivien
kép: Szent István Televízió – Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események