Augusztus 12-én a reggeli órákban tizenöt káplán Dr. Ternyák Csaba egri érsekkel és titkárával útnak indultak Kalocsára, egy közös zarándoklatra, csapatépítő, tanulmányi kirándulásra. Várakozó szeretettel fogadott bennünket Dr. Bábel Balázs érsek munkatársaival együtt. Már ekkor éreztük, hogy egy nagyon különleges légkörű zarándoklatra jöttünk. Egyrészt az érsek úr személyében felfedezhető sokszínűség tükröződéséből, másrészt pedig a kalocsai érsekség és székesegyház, lelkünket Istenhez emelő pompájából. Egy közösen elfogyasztott, jó hangulatban eltelt ebéd után megtekintettük belülről az érseki palotát, majd a szép liturgikus textíliákból és tárgyakból összeállított kiállítást. Utána a Főszékesegyház következett, ahol a templomtér lenyűgöző látványa közben Leányfalusi Vilmos karnagy úr elbűvölt orgonajátékával és a Boldogasszony Anyánk kezdetű népénekre rögtönzött improvizációjával. A templom alatt feltárt múlt, az akkori hit megtestesült maradványai, a sírok üzenete megerősítette bennünk, hogy milyen stabil alapokon állunk. Ezután a csodás érseki könyvtár sem maradt ki, ahol számos tudományban el lehet mélyedni. A könyvek szeretetét erősítő látkép ösztönző hatást gyakorolt ránk. „Habent sua fata libelli”, vagyis minden könyvnek megvan a maga sorsa. A mi felelősségünk része is, hogy miképpen bánunk a könyvekkel és mit adunk át a jelen/jövőbeli nemzedéknek.
Másnap Bajára indultunk, ahol a belvárosi és barátok templomát tekintettük meg. A polgármester úr nagy szeretettel várt bennünket a hivatalában. A városnézésünket egy kisvonat is elősegítette. Majd megkóstoltuk a híres bajai halászlevet, mint közismert hungaricumot. A délután folyamán két kegyhelyet látogattunk meg. Az egyik a Baja Vodica-Máriakönnye, a másik pedig Hercegszántó Vodica-Máriakert kegyhely, ahol ünnepi szentmisén vettünk részt sok megjelent keresztény hívővel együtt. Itt található az ország legnagyobb Mária szobra.
Zarándoklatunk utolsó napján, Kiskőrösön megtekintettük a katolikus és az evangélikus templomot, Petőfi Sándor egykori szülőházát, a műfordítók szobraival díszített páratlan parkot. Majd Kiskunhalasra indultunk, ahol utolsó állomásként megtekintettük a Thorma János művész úr képeit bemutató múzeumot, majd a katolikus templomban közös szentmisével zártuk le a találkozót, amelyet egy finom ebéd követett.
Útunk tartalmas volt kulturálisan és lelkileg egyaránt. Jobban megismertük egymást, ráadásul még az érsekünk atyai szeretetéből is gazdagodhattunk. Megköszönjük Bábel érsek úr hozzánk intézett buzdító intelmeit, aki lenyűgözött minket teológiai és irodalmi műveltségével és megerősítette, hogy az egyházközségeket szolgálva az ismeretetek megszakítás nélküli elsajátításában is legyünk nagyon igényesek. Isten áldja, éltesse, segítse Őt és minden munkatársát.
Pintér Bálint káplán
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események