Családi napra gyűltek össze 2022. július 23-án a bodrogközi hívek Matyi Péter plébános vezetésével a Kazincbarcikai Szent Család-templomban, hogy egy szép napot tölthessenek el közösen, fiatalok, idősek egyaránt.
Ennek során az 51 zarándok előadáson vehetett részt, melyet a plébános atya tartott a családtagok egymás iránti szeretetéről, a gyermekek neveléséről a Szent családot állítva az elmélkedés középpontjába. Ezután a templomban közös szentmisére gyűltek össze, melyet a családokért ajánlottak fel. Péter atya prédikációjában kifejtette: a "Szent Családnak nemcsak karácsony éjszakáján van szerepe, hanem azokban a hosszú évtizedekben is, amíg Jézus nevelkedik, amíg készül nyilvános működésére. Amikor az Isteni Ige megtestesült sok mindenről lemondott, amit az emberek kívánatosnak tartanak. Szegénységben született, istállóban látta meg a napvilágot, de nem mondott le arról, hogy családban nevelkedjék, hogy emberi életének első élményeit szerető családi körben szerezze meg."
A szentmise után közös ebéd következett, majd meglátogatták az Avilai Nagy Szent Teréz-templomot is, ahol családi keresztutat végeztek.
"Bízunk benne, hogy ilyen kegyelmekben, lelkiekben gazdag napot a Mindenható Istennel együtt minden évben egy-egy zarándoklat alkalmával megtapasztalhatunk a jövőben is" - zárult a beküldött beszámoló.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események