Dr. Novák István az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese, főszékesegyházi kanonok, jászberényi plébános, a Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Középiskola egykori főigazgatója 2022. április 25-én Budapesten „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elnevezésű díj, „Kiváló tehetséggondozó” kategóriájában részesült elismerésben. A díjat Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára és Rácz Zsófia, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkára adta át.
Dr. Novák István papi pályafutása során a plébániákkal kapcsolatba kerülő fiatalokkal való törődést szívügyének tekintette, egyengette pályájukat, a tehetségeseket eljuttatta a felsőoktatásba. Közülük sokan diplomás emberként komoly beosztást értek el. Jászberényben, közel másfél évtized alatt az Egri Főegyházmegye egyik legnagyobb oktatási komplexumát hozta létre és főigazgatóként eredményesen működtette. Az egyház által visszakapott általános iskolában gimnáziumi oktatást indított, majd az egyházmegye által átvett Liska József szakképző iskolában folyó szakmai oktatás színvonalát és tanulólétszámát is növelte. Legutoljára egy új építésű óvodát vett át működtetésre, mely a felmerülő létszám igényeket a mai napig sem tudja kielégíteni.
Iskolairányítási elvét az általa választott mottó jellemzi: Hit, Tudás, Fegyelem. Azaz a tudás kiteljesedése csak fegyelmezett munkával, szorgalommal és hittel valósítható meg. Munkája során módszeresen ügyelt arra, hogy a diákokat és a tanárokat képességeik, emberi értékeik alapján kell megítélni, feladatokkal ellátni és teljesítményt megkövetelni. Minden területen fontosnak tartotta a tehetséges tanulók támogatását, elismerte a tanárok versenyekre, valamint különböző rendezvények szerepléseire való felkészítő munkáját. Gondosan ügyelt arra, hogy tovább erősítse a Liskás tanulók hagyományosan jó szereplését az országos szakmai tanulmányi versenyeken, ahol az iskola hírnevének öregbítése mellett a versenyzők számára komoly tét és jutalom a jeles szakmai vizsgaeredmény és szakirányú felsőoktatási felvételi. Szintén nagy gondot fordított a hagyományos közoktatási tanulmányi versenyek mellett az egyházi szervezésű vetélkedőkre, versenyekre. A tanulók ösztönzésére és elismerésére újabb díjakat is alapított. Módszere, stratégiája sosem az elmarasztalás, hanem az elismerés, a dicséret, a bátorítás és az ösztönzés. Minden munkát, teljesítményt figyelemmel kísért, jó tanácsokkal, elismerő szavakkal illette a diákokat, tanárokat egyaránt. Mindenkit bátorított az oktatás egyes szegmenseiben való megmérettetésre, az új kihívások teljesítésére. Így Dr. Novák István méltán kapta a kitüntetést, hiszen odaadó és lelkes szakember, pedagógus, aki munkájával, szolgálatával és hiteles példájával járul hozzá a fiatalok tehetségének kibontakoztatásához és szellemi-lelki gyarapodásához.
Koleszár Krisztián
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események