Bővült a maklári iskola

02

Új épületrésszel bővült a Maklári Szent István Általános Iskola. A Don Bosco Nővérek Nevelési-Oktatási Intézményfenntartó által működtetett intézménybe az elmúlt években egyre több elsős kezdte meg tanulmányait, így szükségessé vált egyfajta bővítés, amely - nem megszokott módon - konténerek összeépítése révén öltött formát.

03

A négy új tanterem átadására és egyben megáldására augusztus 31-én került sor. Az eseményen a tanárok, diákok, szülők mellett a társadalmi élet számos vezetője is megjelent, így például Jakab István az Országgyűlés alelnöke, Ignácz Balázs Heves vármegye főispánja, valamint Maklár és Nagytálya polgármesterei, jegyzője és a két település képviselő testülete.

04

Ignácz Balázs főispán köszöntőjében hangsúlyozta, egy kormánytisztviselő számára mindig nagy öröm, amikor egy-egy fejlesztés tanúja lehet, ilyen például most a maklári iskolabővítés is, használják egészséggel – mondta el jókívánságát.

05

Egyházy Katalin a Don Bosco Nővérek képviseletében köszönetet mondott mindenkinek, akik a projektben részt vettek, kiemelve a kormányhivatal részéről  Ignácz Balázst, valamint Szőke Zoltán  projektvezetőt és Bognár Dániel tervezőt.

Két éve a fenntartó váltással, egy éve pedig azzal írtunk történelmet, hogy hosszú idő után újra két első osztállyal indult a tanév. Idén pedig az új épületrész jelent számunkra egy mérföldkövet mondta beszédében Martonné Augusztin Katalin igazgató.

07

A beszédeket az ünnepélyes szalagátvágás követte, majd Bakos Tamás plébániai kormányzó megáldotta az új épület falait.

08

Az átadó ünnepséget megelőzően tanévnyitó szentmisén vettek részt a jelenlévők.

09

 

A következő hónapokban sok mindent szeretnénk átadni, megtanítani nektek, de a legfontosabb talán ezek közül az, hogy fontosak és értékesek vagytok – mondta szentbeszédében Bakos Tamás.

A Maklári Szent István Általános Iskolában idén 227 diákkal indul a tanév.

Federics Róbert