Diákokkal közösen ültetett fát az érsek

09

Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja, március 25-e a teremtésvédelmi nap az Egri Főegyházmegyében. Az iskolák, intézmények ilyenkor programokat szerveznek, így március 28-án, hétfőn ehhez kapcsolódóan ültettek el 7 gyümölcsfát a karácsondi plébánia kertjében.

08 

A fákat lelkipásztorokkal, valamint a Gönczy Pál Katolikus Általános Iskola diákjaival ültette el Ternyák Csaba egri érsek. Az akció résztvevőit, a környékbeli katolikus iskolák vezetőit Nagy Sándorné iskolaigazgató, valamint a tanulók műsora köszöntötte.

Mindenki tehet a teremtésvédelemért valamit a saját környezetében, akár szemétszedésről, akár faültetésről van szó – mondta a főpásztor. Ahogy fogalmazott: mi megbecsüljük azt a teremtett világot, amelyet az Isten alkotott, és az Isten a rendelkezésünkre bocsátott. Mert kétségtelenül feladatba kaptuk azt, hogy uralkodjunk a Földön, az ember a teremtés koronája. De akkor vagyunk igazából a teremtés koronája, ha ennek nem csak a hasznát, hanem a felelősségét is átérezzük – hívta fel a figyelmet az érsek, hozzátéve, hogy ránk van bízva ez a teremtett világ. Isten szándéka, hogy jól érezzük magunkat ebben a világban – fogalmazott Ternyák Csaba, aki a diákokkal közösen ültette el a facsemetéket, majd el is magyarázta, hogyan kell szakszerűen végigcsinálni az ültetést, hozzáértően beszélt az iszapolás technikájáról. A főpásztor a tanulókat is arra kérte, hogy szüleikkel ültessenek el egy-egy fát a saját kertjükben, hiszen az éltető oxigénre mindannyiunknak szükségünk van.

04

A Szentatya is arra kér minket, hogy óvjuk a Földet – fogalmazott az eseményen Balog Gyula plébános.

06

Karácsond büszke lehet arra, hogy az elmúlt években már számos fát ültettek, amely folyamathoz most a teremtésvédelmi nap akciója is csatlakozik – mondta el a település polgármestere. Földi Csaba úgy fogalmazott, hogy a fák fontos és kiemelkedő szerepet töltenek be mindannyiunk életében. Legtöbbször talán nem igazán érezzük ezt, de „azt gondolom, hogy ha egy erdőben sétálunk, vagy akár egy parkban sétálunk, érezzük annak a békés hangulatát. Nyugalmat árasztanak a fák” – mondta a település vezetője. Óvjuk és védjük környezetünket – kérte a polgármester is.

05

A faültetésen jelen volt Szabó Zsolt, Hatvan és térsége országgyűlési képviselője, aki szólt arról, hogy bár a diákok itt a teremtést ünneplik, nem is messze, a szomszédunkban van olyan ország, ahol rombolás zajlik. Ha valaki gyümölcsfát ültet, azzal hosszú távú pozitív példát tesz, egy Földünk van, boldogsággal tele kellene továbbadnunk a következő generációnak – fogalmazott a politikus.

02

A karácsondi plébánia udvarán, a faültetésen jelen voltak mások mellett Barta Márton és Thiago Costa káplán atyák is. Az akcióval kifejezték, hogy a csökkenő szorítású pandémiát követően, a közelünkben pusztító háború mellett és ellenére, „aki fát ültet, bízik a holnapban, hisz a megmaradásban”.

11

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert