(A képre kattintva galéria nyílik!)
Digitális Élmény nevű nyári táborunk, ami a digitális világ témájába vezette be a 6. osztályos tanulókat. A heti programunk célja, hogy a tanulóink Eger érdekességein keresztül ismerjék meg behatóan a blogokat, azok típusaik és képesek legyenek saját, tematikus blogot vagy weboldalt létrehozni, az ahhoz szükséges tartalmat elkészíteni és feltölteni. Mindemellett ismerjék meg a webes kommunikáció etikettjét, írott és íratlan szabályait.
A fő célunk, hogy hét végére váljanak képessé egy tematikus blogot létrehozni és arra tudatosan, tartalmakat gyártani és feltölteni. Ez a tervünk teljes egészében sikerült, minden résztvevőnk készített a csapatával közösen egy blogot, weboldalt, ahova saját tartalmakat gyártottak. A visszacsatolások alapján minden gyermek rendkívül jól érezte magát. A program tematikáját megvalósítottuk, azonban kicsit megfűszereztük néhány érdekes programmal, ami közelebb hozta a gyerekeket, továbbá különféle informatikai jellegű kriptográfiai kincskereső és szelfi-vadász játékkal.
A projektek bemutatás során olyan pozitív visszacsatolásokat kaptunk, aminek őszintén örülünk. Jó páran úgy döntöttek, hogy folytatják a nyáron is, továbbá megszületett az iskola diákblogja is, ahol az iskolai programokat, élményeket fogják bemutatni a gyerekek. Összességében a hét nagyon sikeres volt, aminek rendkívüli módon örülünk.
Egyik diákunk levele: „Igazából sosem gondoltam volna,hogy ilyen blogot vagyok képes szerkeszteni....igazából nem is volt olyan nehéz úgy, hogy mindent lépésről-lépésre vettünk. Tetszetek a feladatok,amiket "lazulás" céljából csináltunk. (A vicces szelfi-vadászat, az izgalmas kódok, a Vadvirág, a fotózások,a Facebook-fal stb.) Jó volt,hogy olyan dolgokat tanulhattunk meg,amiket órán valószínűleg nem. De itt nem csak informatikai tudásra gondolok, hanem lelkire is. Nem számítottam rá,hogy a tábor során ilyen komoly dolgokról is lesz szó...ez egy kellemes csalódás volt. Köszönöm,hogy mindig segítőkész volt, amikor valami nem ment. Segített,ha belegabalyodtam a blogba és századjára is újrapróbálta a blogom hátterét,amikor egyszerűen sehogy nem illett be a kép. Szép nyarat és jó feltöltődést kívánok!”
Pappné Takács Krisztina informatika tanár
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események