5 évvel ezelőtt kezdte el működését a Szent István Rádió kezdeményezésére a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat. Mára 13 intézmény a tagja a közösségnek, rendszeresen vesznek részt képzéseken, s heti rádióműsorral rendelkeznek a Szent István Rádió csatornáján.
Az alábbi képre kattintva galéria nyílik!
Az évforduló kapcsán pályázatot hirdetett a rádió szerkesztősége, „Keresd a forrást!” címmel. Két feladat várt a közösségekre: helytörténeti kutató riport készítése és az iskola védőszentjéről hangjáték forgatókönyvének készítése. Az ünnepélyes díjátadót 2022. november 5-én, Szent Imre ünnepén tartották az egri Líceum kápolnájában.
Dian-Dankó Zsuzsanna, a hálózat koordinátora bevezetőjében a mindennapokban végzett kitartó munkáról szólt, melynek köszönhetően a fiatalok egyre jobban eligazodhatnak a média világában és maguk is képesek arra, hogy színvonalas műsorokat készítsenek.
A díjátadón a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai adtak zenés műsort.
Bérczessy András igazgató, főszerkesztő köszöntőjében szürethez hasonlította az ünnepi eseményt, amikor a munka gyümölcseit élvezhetjük. Gyümölcsként tartjuk számon a megerősödött közösségeket, az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” program kapcsán többszáz gyermek személyes találkozását és a Hangoló című műsort, melyben hétről-hétre megmutatkoznak az iskolarádiósok. Az igazgató köszönetet mondott a támogatásért és bíztatásért a fenntartó Ternyák Csaba egri érseknek és megköszönte kollégái áldozatos munkáját.
Dr. Czapkó Mihály érseki titkár, a bíráló bizottság tagja értékelte a pályaműveket. Emlékeztetett: 1931-ben, amikor XI. Piusz pápa a Vatikáni Rádiót életre hívta, azt mondta, hogy szeretné, hogyha az ő péteri szolgálatát segítené a rádió, és szolgálná evangélium továbbadását és hirdetését. „Valójában ti is csatlakoztatok ehhez a felhíváshoz” – mondta a fiataloknak.
A védőszentek alaposabb megismerése azt is szolgálta, hogy életükbe betekintést nyerhettetek, s láthattátok, hogy ők is ugyanolyan emberek voltak, mint mi vagyunk. A helytörténeti kutatással pedig múltatok egy szeletét tárhattátok fel, éppen ezért ez nem csupán egy feladat volt, amit elvégeztetek, ez egy nagyon fontos szolgálat volt.
A díjátadón az esemény fővédnöke, Ternyák Csaba egri érsek mondott köszöntőt, méltatva az intézmények, a fiatalok erőfeszítéseit. Mint mondta: a hálózat neve jól kifejezi viszonyát a rádióhoz, hiszen Szent Imre Szent István gyermeke volt, s emiatt is jó szívvel kapott bíztatást, áldást a kezdeményezés, mely mostanra szép eredményeket tudott felmutatni.
A „Keresd a forrást!” cím azt is kifejezi, hogy mi mindannyian keressük forrásainkat, legutóbb egy nagy rendezvény, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus készületében és ünneplésében. Az örök közös forrásunk az eucharisztikus Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, a mi életünk forrása, melyből a mi forrásaink is fakadnak.
A köszöntők után dr. Németh Zoltán EKIF osztályvezető adta át a különdíjakat, majd Ternyák Csaba egri érsek az első három helyezett oklevelét.
Az ünnepi műsor zárásaként a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai idézték fel zenés előadásukban Szent Imre életét, majd a hálózat munkájában résztvevő intézmények képviselői számoltak be arról, mint jelent számukra és a diákok számára a közös munka.
Az ünnep szeretetvendégséggel zárult.
A pályázat eredménye:
I. díj: Szerencs - Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum
II. díj Szerencs - Bolyai János Katolikus Általános Iskola
III. díj Tibolddaróc - Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Tagiskolája
A zsűri különdíja: Törökszentmiklós Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda
Tematikus különdíjat kapott:
Füzesabony - Széchenyi István Katolikus Általános Iskola
Kál – Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola
Mezőkövesd - Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium
Mezőnyárád - Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola
Sátoraljaújhely - Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
fotó: Lénárt Márton
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események