A Szent István Társulatnál jelent meg „Az Eucharisztia teológiája” című kézikönyv, amelyből a katolikus hívek megismerhetik az Eucharisztia teológiáját és annak liturgikus teológiai vonatkozásait. A JEL Kiadó adta ki a „Csúcs és forrás” című művet, amelyben az Oltáriszentséggel és a szentmisével kapcsolatban 52 kérdést és választ talál az olvasó.
Nyilvánvaló, ezek a könyvek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében születtek. „Az Eucharisztia teológiája” alkalmas segédeszköze lehet azoknak a papoknak és hitoktatóknak, akik előadásokat, konferencia beszéd sorozatokat és katekéziseket tartanak az Oltáriszentségről. A fő sajátossága, hogy a korábbiakhoz viszonyítva jobban hangsúlyozza a liturgikus összefüggéseket, hiszen az Egyház liturgiája a szentségekről szóló tanítás megkülönböztetett forrása. Az Eucharisztia esetében különösen is igaz, hogy „az imádság törvénye, a hit törvénye”.
A „Csúcs és forrás” című könyv alcíme: Az Eucharisztiáról az év minden vasárnapjára. Ezt a 156 oldalas kisméretű könyvet főként a világi híveknek ajánljuk. Az olvasó 52 kérdést és választ talál ebben a kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések és válaszok első fele az Eucharisztia teológiájára vonatkozik, a második rész pedig a szentmise liturgiájával kapcsolatos. A katolikusok közül kevesen tudják, hogy a Heildelbergi Kátéban, a magyar reformátusok legfontosabb hitvallási iratában a 129 kérdés-válasz 52 Úrnapra van felosztva. Ez a felosztás arra ösztönözte a lelkészeket és a református híveket, hogy minden vasárnap tanulmányozzák ezt a katekizmust, amelyből megismerhetik a református vallásosság ismérveit. A katolikus keresztények pedig 52 kérdést és választ találnak ebben az újszerű, pratikus kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések száma azt sugallja, hogy legalább az utolsó előkészületi évben minden vasárnap olvassunk el egy kérdést és választ. Nem nagy feladat, és teljesen összhangban van a vasárnap megszentelésével.
Egyre több jele van annak, hogy a magyar katolikus egyház készül az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Könyvek, tanulmányok és cikkek sokasága jelenik meg, amelyekből a katolikusok megismerhetik az Eucharisztia jelentőségét. Szükség is van ezekre, hiszen a kongresszusra való előkészülethez az is hozzátartozik, hogy igyekszünk gazdagítani az Oltáriszentségre és a szentmisére vonatkozó ismereteinket. Mindkét könyv alkalmas arra, hogy a papok, a hitoktatók és világi hívek egyre jobban értsék és értékeljék az Eucharisztiát, hitünk szent titkát.
DOLHAI LAJOS, Az Eucharisztia teológiája, Szent István Társulat, Budapest 2018, 279 oldal (Eredeti ár: 2990 forint).
DOLHAI LAJOS, Csúcs és forrás. Az Eucharisztiáról az év minden vasárnapjára, JEL Kiadó, Budapest 2018, 156 oldal (Eredeti ár:1800 forint).
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események