Nyitrai Zsolt, Eger és térsége újraválasztott országgyűlési képviselője első hivatalos látogatásán Ternyák Csaba egri érsekkel találkozott az Érseki Palotában.
Eger érseki központként Heves megyének és az egri egyházmegyének is székhelye, ezért a találkozó szimbolikus jelentőségű mindkét fél számára. A szerdai megbeszélésen az állam és az egyház számára egyaránt fontos területek helyzetét tekintették át a felek, így a kultúra, az oktatás és a fejlesztések kerültek napirendre.
Az egri választókerület kapcsán az egyeztetésen elhangzott, hogy az Egri Főegyházmegye oktatási feladatainak gyakorlásához a jövőben is rendelkezésre állnak a szükséges feltételek.
Az együttműködést jól jelzi, hogy 2018-2021 között több, mint 67 milliárd forintot biztosít az egyház óvodafejlesztési programjára, amelyből természetesen Eger és térsége is komoly mértékben részesedik. Ez jól illeszkedik a Főegyházmegye meglévő – az állami utáni legnagyobb – oktatási intézményhálózatának fejlesztéséhez, és segíti az anyák munkába állását, illetve a kedvező demográfiai folyamatok megerősödését.
A Főegyházmegye állami támogatásból megvalósuló egri műemlékvédelmi és turisztikai projektjei (Székesegyház és a Pyrker tér, az érseki palota déli és északi szárnya, Ferences templom és rendház) tovább erősítik Eger idegenforgalmi versenyképességét és a térség turizmusának növekedését.
Nyitrai Zsolt és Ternyák Csaba, stratégiai fontosságú ügyekben a jövőben is konzultál egymással.
fotó: Nemes Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események