A 2016/17. tanévben is megrendezték a katolikus iskolák alsós diákjai között a „Harmatcsepp” elnevezésű tanulmányi versenyt. 2 – 4. évfolyamosok vehetnek részt a megmérettetésen matematika, hittan, nyelvtan és szövegértés kategóriában. A versenyzőknek kettő feladatlapot kell megoldaniuk, és visszaküldeniük. Akik ezeket a feladatokat szépen megoldják, a középdöntőbe kerülnek, ahol a feladatlapot tanári felügyelet mellett, szigorú szabályok betartásával kell megoldani. Ez a középdöntő. A három forduló összesített pontjainak alapján a szervezők minden évfolyamból, minden kategóriából, behívják az országos döntőbe a legjobb 10 diákot.
A "Harmatcsepp" országos döntője május 27-én volt, Budapesten, a Patrona Hungariae Iskolában, 120 kisdiák részvételével. Nagy örömünkre a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda is képviselhette magát a döntőben. A 4. évfolyamosok közül, szövegértés kategóriában Cserháti Anna országos IV. helyezett, Valkó Viola országos VII. helyezett lett.
Szívből gratulálunk nekik, és nagy köszönet Szabóné Vitányi Andrea tanító néninek a felkészítésért! Köszönet iskolánk minden diákjának és pedagógusának, akik részt vettek és segítettek az idei „Harmatcsepp” országos tanulmányi vetélkedő lebonyolításában!
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események