A „Tárjátok ki a szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akció idén a korábbiaktól eltérő módon valósul meg december 6. és 13. között. A szervezet vásárokon és főtereken megvalósított közösségi gyertyagyújtások helyett, erre az alkalomra készített videókkal és az interneten elérhető megosztásokkal hívja majd fel a figyelmet a nehéz sorsú családok helyzetére egy országos virtuális gyertyagyújtás keretében egy héten keresztül.
A felajánlott adományokat a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. Hazánk 2008-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.
A szolidaritási hét december 13-án zárul majd.
Kérjük, lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Karitász adventi adománygyűjtési akcióihoz, buzdítsák ismerőseiket és vigyék hírét, hogy minél nagyobb lehessen az összefogás és a korábbiaknál is több rászorulóhoz juthassunk el!
Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008
Adományvonal: 1356
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események