Egyre népszerűbb az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

EKKE végzősök

Az országos átlagot 12%-kal meghaladó mértékben, a tavalyi évhez képest csaknem 40%-kal emelkedett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre jelentkezők száma. Az általános felvételi eljárásban az Egerben és Jászberényben működő egyetemet 38%-kal többen jelölték meg első helyen, mint egy évvel korábban.

A hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Csák János kulturális és innovációs miniszter ismertette a felsőoktatási képzések jelentkezési eredményeit. Elmondta: több, mint 126 ezren jelentkeztek idén a magyar felsőoktatásba. Tavaly a jelentkezők száma még 99 ezer volt, az emelkedés azt jelenti, hogy nőtt a felsőoktatási képzési rendszer vonzereje. Külön örömtelinek nevezte, hogy a tanár, a tanító és az óvodapedagógus szakokra is a korábbinál többen jelentkeztek.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a megújult magyar felsőoktatásba 126 449-en jelentkeztek, az immár teljes elektronikus felvételi eljárás keretében. A megújított felvételi rendszer 27 százalékkal növelte a jelentkezői számot, százezer olyan leendő hallgató jelentkezett, akinek nincs diplomája – közölte az államtitkár. (Forrás: MTI)

Az adatokból kiolvasható, hogy nőtt a vidéki egyetemek népszerűsége: az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre 39%-kal többen jelentkeztek, mint egy évvel ezelőtt. Az EKKE legnépszerűbb szakjai a jelentkezési adatok tükrében az alábbiak: gyógypedagógia, tervezőgrafika, programtervező informatikus, óvodapedagógus, edző, csecsemő- és kisgyermeknevelő, gazdálkodási és menedzsment, kommunikáció- és médiatudomány.

A legnépszerűbb képzési terület a pedagógusképzés, igen kedvelt továbbá a művészeti, az informatikai, a sporttudományi és a gazdaságtudományi terület is. A 2023-as általános felvételi eljárásban fontos tényező, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény decemberi módosítása szerint a tanító vagy tanári végzettséggel rendelkezők számára a négyféléves, újabb tanári szakképzettséget nyújtó képzés akkor is ingyenes, ha az érintettek már elhasználták a jogszabályban meghatározott 12 félév támogatási időt.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre 6338 fő jelentkezett, s összesen 10.964 db jelentkezést nyújtottak be. Az egyetemet első helyen megjelölők száma 3343 fő.

 

forrás: EKKE sajtó