Idén január 27-e és 30-a között rendezik meg, az Országos Lelkipásztori - Teológiai Napokat Egerben. Az eseményre közel kétszázan érkeztek határainkon innen és túlról.
Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója a Szent István Televízió kérdésére elmondta, a konferencia mottója: Élet, megújulás, küldetés az Eucharisztiából és a választott szentírási idézet „Szerette övéit, a végsőkig szerette őket” (Jn 13,1) jól kifejezi, hogy mire fókuszál a program.
Az Eucharisztia a fő téma tehát, melyet több irányból közelítenek meg az előadásokon, beszélgetéseken.
A nyitó szentmisét az egri főpásztor, Ternyák Csaba mutatta be. Nem csak nyakunkon van az Eucharisztikus Kongresszus hanem a szívünkben is, erről tanúsoknak egyebek mellett azok a helyi vagy országos programok is, amelyek ezekben az időkben az eucharisztiával foglalkoznak – hangsúlyozta beszédében az érsek.
A főpásztor az egyik keresztény dal sorait idézve rámutatott, Jézusban élet, erő, és remény van. Töltsünk minél több időt a társaságában – fogalmazott, hozzátéve – adjuk magunkat teljesen neki, váljunk hozzá hasonlóvá, Ő pedig isteni életben részesít minket.
A négy napos konferencia során fórumokon, csoportos foglalkozásokon dolgozzák fel az előadásokon hallottakat a résztvevők. A január 30-i záró szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatja majd be.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események