Életút és örökség címmel nyílt Habsburg Ottó életútját bemutató tárlat Egerben

16

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban, 2023. május 19-én nyílt meg a címben szereplő tárlat, mely szeptemberig látható a Palota nyitvatartási idejében.

02

Ternyák Csaba egri érsek köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak azok történelmi, keresztény-katolikus gyökereink, amelyek az Önmagát európainak, de ugyanakkor magyarnak valló Habsburg Ottó életét is áthatották. Azt sem szabad elfelejtenünk fejtette ki a főpásztor: az életszentség és a katolicizmus nem véletlenül kapott olyan nagy hangsúlyt Habsburg Ottó életében, hiszen egy szent édesapa gyermeke volt.

05

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója beszédében arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy Habsburg Ottó életművének mindannyian örökösei vagyunk. Európai- és világviszonylatban is jelentős és maradandó ez az örökség. A modernizációra és az elvilágiasodásra való válasz, reakció volt Habsburg Ottó élete és tevékenysége. Életével megmutatta, hogy katolikusként hogyan lehet ebben a modern világban tevékenykedni, eközben újra és újra megújulni. Hitéből merítve erőt és állandó hálaadással tette mindezt. Éppen ezért lehet őrá  példaképként tekinteni még azoknak is, akik nem feltétlenül egy keresztény Európában szeretnének élni, akiknek ezek a gyökerek nem annyira fontosak és meghatározóak, mint számára azok voltak. Ő meg volt arról győződve, hogy a keresztény Európa nem pusztán el elképzelt hipotetikus valóság, hanem egy gyakorlati valóság, legalább is azzá tud válni.

Eztután előadások következtek:

06

Fejérdy Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese: Habsburg Ottó és a katolikus egyház kapcsolatának epizódjai címmel,

13

Bartók Béla, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense: Az Ottó-misék és a legitimizmus jellemzői Egerben (1920-1944) címmel,

14

míg Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal korábbi főigazgatója: Visszaemlékezések Habsburg Ottó egri látogatásairól címmel tartott előadást.

Az esemény házigazdája Domán Vivien, a Szent istván Rádió munkatársa volt, Rotteinstein Fanni, a Főegyházmegyei Könyvtár tárlatvezetője pedig zongorajátékával színesítette azt.

A tárlat megtekintése közben agapén vehettek részt a vendégek.

Szöveg: Balogh Ferenc

Képek: Federics Róbert/Szent István Televízió