Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megrendülten tudatja, hogy Dr. Cserháti Ferenc nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök ma hajnali három órakor, azaz 2023. július 22-én, szombaton életének 77., papságának 53., püspöki szolgálatának 16. évében elhunyt. Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás emlékező sorait olvashatják:
Szomorúan értesültünk Dr. Cserháti Ferenc nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök elhunytáról.
Cserháti püspök úr 1947. február 12-én született Túrterebesen. 1971. április 18-án szentelték pappá Gyulafehérváron a szatmári egyházmegye szolgálatára. 1971 és 1973 között Kaplonyban, 1973 és 1979 között pedig Máramarosszigeten volt káplán. Magasabb teológiai tanulmányokat folytatott 1979-től Frankfurtban, majd az innsbrucki Leopold Franzens Egyetemen, ahol 1982-ben hittudományi doktorátust szerzett. Ezután 1982–1984-ig Münchenben káplán, majd 1984–2002-ig a Müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetője. 1996-tól 2006-ig a külföldön élő római katolikus magyarok püspökének európai delegátusa is. Közben a Német Püspöki Konferencia magyar delegátusa és németországi magyar főlelkész.
2007. június 15-én XVI. Benedek pápa kinevezte esztergom-budapesti segédpüspökké és centuriai címzetes püspökké. Püspökké szentelésére 2007. augusztus 15-én került sor az esztergomi bazilikában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától ezzel egyidejűleg megbízást kapott a külföldi magyar lelkipásztori szolgálat koordinátorának tisztségére. Feladatkörébe immár a Kárpát-medencén kívüli magyar szórvány szolgálata és – Erdő Péter bíborostól kapott kinevezése alapján – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén élő nemzetiségek, migránsok, turisták lelkipásztori ellátásának koordinálása tartozott.
Küldetését mindig kiemelkedő hozzáértéssel és lelkipásztori szeretettel látta el. Ökumenikus nyitottsággal vett részt a Magyar Diaszpóra Tanács munkájában.
Sokan őt is a külföldi magyarok püspökének nevezték. Az Apostoli Szentszék azonban erre a funkcióra Miklósházy Attila püspök úr nyugalmazása után már közvetlenül nem akart püspököt kinevezni, hiszen a hazai magyarság és a világban élő magyar szórvány között az együttműködés lehetősége és a bizalom helyreállt, vagyis ezt a lelkipásztori feladatot már ugyanúgy lehetett megoldani, ahogyan a többi európai nemzetek esetében szokásos.
Cserháti püspök úr lemondását segédpüspöki tisztségéről Ferenc pápa 2023. február 3-án fogadta el életkorára tekintettel. Az Egyház és a magyarság szolgálatában végzett kiemelkedő munkásságának és kedves személyének emlékét tisztelettel és hálás szeretettel őrizzük.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események