„Isten az üdvösség elnyerésére szánt minket
Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk,
hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt
elnyerjük az életet." (1 Tessz 5,9-10)
Az Egri Főegyházmegye a papság, valamint a rokonság nevében fájdalommal és a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy HUBAY JÓZSEF BERTALAN c. kanonok, c. esperes, nyugalmazott plébános, szücsi plébániai kormányzó életének 78., áldozópapságának 54. évében május 17-én elhunyt.
Paptestvérünkért a szentmisét 2021. május 27-én, csütörtökön 10.30-kor szűk körben a szücsi templomban mutatjuk be, majd az ecsédi temetőben helyezzük nyugalomra a boldog feltámadás reményében. A járványhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy a gyászszertartáson a rokonságon kívül csak a közvetlen munkatársak vegyenek részt. A paptestvérek és a hívek a Szent István Rádión keresztül élőben követhetik a gyászmisét és a búcsúztatást.
Requiescat in pace!
Hubay József Bertalan Mádon született, 1944. 01. 27-én. 1967. 06. 18-án szentelték pappá. 1967-től 1976-ig. Monokon, majd 1976 és 1978 között Sátoraljaújhelyen volt káplán. 1978-tól 1989-ig Fonyban, 1989 és 2019 között pedig Szücsiben volt plébános. 2019-ben nyugállományba vonult, de Szücsiben továbbra is szolgált plébániai kormányzóként.
1994-ben c. esperesi, 2001-ben pedig c. kanonoki címet kapott.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események